Ízek nyelvén

Ízek nyelvén

Töltött édesburgonya - ezúttal húsmentes kiadásban

2019. szeptember 26. - ízeknyelvén

Régóta szerettem volna kipróbálni a töltött édesburgonyát. Ez volt az első, de biztosan nem az utolsó, amit elkészítettem. Most egy zöldséges változatot sütöttem, spenóttal, csicseriborsóval és egy kevés chilivel fűszerezve, az egészet joghurttal és gránátalmával megbolondítva. Legközelebb pedig jöhet majd a húsos verzió is.toltott_edesburgonya2.jpg

Tovább

Laska-burrata bruschetta

Egy igazi két évszakos recept. Ez a lágy sajt nálam még abszolút nyáridéző, viszont a kakukkfűvel pirított gomba már egyértelműen az ősz ízét adja. Egyszerű és gyors, így szuper vacsora, vagy akár egy jóféle késői reggeli része is lehet.laska-burrata_szendvics.jpg

Tovább

Fügés-kecskesajtos-kakukkfüves galette

Itt van, elkezdődött: szállingóznak a falevelek… Ez már csalhatatlan jele az ősznek. A hét elejét indító gyönyörű idő után egyik pillanatról a másikra jött a hideg, és már az eső is eleredt hajnalban. Habár nem olyan derűs mint a nyár, de én mégis kedvelem ezt az évszakot, igaz határozottan akkor a leginkább, amikor szépen süt a nap, és a zizgő avarban lehet sétálni, élvezni a melengető sugarakat és az ősz illatát. Ami pedig a másik kedvenc időtöltésem ilyenkor, nem meglepő módon, a sütés-főzés. Legyen kinn bármilyen az idő, benn bármilyen a napom, a konyhában ténykedés mindig kikapcsol. Emiatt készült most ez a fügés sütemény is. A sütő melege, a lakásban szállingozó illatok, ettől mindig jobb kedvem lesz.fuges-kecskesajtos_galette_6.jpg

Tovább

Sültparadicsom leves sajtos ropogóssal és krutonnal

Igazi nyár búcsúztató fogás ez. (Bár bevallom, még számítok a vénasszonyok nyarára, de addig is jól jön egy lélekmelengető leves.) Ebben a verzióban elkészítve a paradicsomleves hihetetlenül finom, kicsit édeskés, a fűszerektől és a sült fokhagymától igazán pikáns, a tetején pedig a ropogós sajt és kruton már csak a ráadás. Tökéletes módja a hűtőben felejtett, már kissé puha vagy éppen hibás paradicsok felhasználásának, amik nyersen már nem lennének a legjobbak. Frissen, melegen, valami zseniális.sult_paradicsomleves5.jpg

Tovább

Nyári zöldbabsaláta zöldfűszeres olajjal és pirított dióval

Gyönyörű zöldbabokat - pontosabban sárga és zöld fajtát vegyesen - szedtem nemrég. Bár nagyon szeretem az ebből készült klasszikus levest és főzeléket, most valami új fogásra vágytam. Salátával még sosem próbálkoztam, de nagyon megmozgatta a fantáziámat, mit lehet ebből kihozni. Egyre többször készítek úgy zöldségeket, hogy minimalizálom a főzési időt, így kellemesen roppanós és nagyon finom marad szerintem.zoldbabsalata2.jpg

Tovább

Tökmagos - aszalt paradicsomos pestos muffin

Barátnős mini nyaraláson voltam a hétvégén a Balatonon. Bár az armageddon jellegű idő nem annyira kedvezett, de minket azért sok mindenben nem gátolhatott meg. Volt parton fetrengés, hullámokba ugrálás, fröccsözés, hajnalig tartó beszélgetések. Az éhenhalás sem fenyegetett, grilleztünk a kertben és elég szuper terülj-terülj asztalkámat raktunk össze mindenféle finomsággal, többek között isteni házi kenyérrel, tökmagolajjal és valami csodajó füge kompóttal. Ilyenkor én sem érkezhetek üres kézzel, ezeket a muffinokat vittem a közösbe.pestos_muffin2.jpg

Tovább

Egyben sült camembert nyári kiadásban - friss fűszerekkel és paradicsommal

Egyszerűen szuperzseniális. A folyós, fűszeres sajt, a belemártogatott friss bagett és az enyhén édes, sült paradicsom valami hihetetlenül finom triót alkot. Simán megállja a helyét egy grill partyn, vagy - ha borúsabbra fordul az idő - akkor nagyon jó lélekmelegítő fogás lehet. Nekem kicsit olyan, mint a fondü...sult_camembert4.jpg

Tovább

Ribizlis-mandulás zabpalacsinta

Ha már nyár, akkor jöhet a ribizli (is). Imádom ezt az egyszerre savanykás, mégis édes gyümölcsöt. Múltkor szedtem egy kisebb mennyiséget, ezekből került ebbe a palacsintába is. A recept ismerős lehet, a korábbi ananászos zabpalacsintás verziót alakítottam át, ez lett a nyári kiadás.ribizlis-mandulas_zabpalacsinta6.jpg

Tovább
süti beállítások módosítása