A szeptember talán az egyik legkiszámíthatatlanabb hónap az évben. Hol monszun jön, és már pulcsis zátcipős hidegek, pár napra rá pedig újra 30 fok felé kúszik a hőmérő foka, és a hosszú nadrág tuti leolvad az emberről. Ahogy azt sem tudom sokszor eldönteni reggel, miként is öltözzek fel, úgy az is folyton váltakozik, mit is ennék. Legutóbb már az őszre hangolódva készült a körtés saláta, most viszont, hogy újra visszatért a meleg, a tányérra is ehhez passzoló fogás került.

Egyik szememmel még a nyár utolsó sugarait figyelem, de a másikkal már az ősz felé kacsingatok. A rossz idővel a konyha bűvköre is újra egyre nagyobb lesz, így a hétvégi monszun és az újabb megfázásom kombinációja miatt szabadtéri program helyett pihentető főzöcskézéssel telt a vasárnap, és csupa finom, testnek-léleknek gyógyító fogás készült. Ez a saláta villamgyors, és igazán különleges ízvilágú, amit akár előételként is el tudok képzelni egy ünnepi alkalommal, de egy hosszú nap után is kijár ennyi kényeztetés, akkor is, ha csak magunk vagyunk.

Azt mondják, a pozitív gondolkodás segít, ezért napok óta mondogatom magamnak: „Lesz még meleg! Lesz még vénasszonyok nyara!” Ha esetleg mégsem lehetnék hatással az időjárásra, legalább a szezon végét kihasználom, és minél több olyan ételt főzök, sütök, amibe a nyár ízeit belecsempészhetem.

Most, hogy kezd egy kicsit hűlni az idő – bár bízom még a vénasszonyok nyarában – egyre jobban vágyom tartalmasabb, lélekmelegítő – szószerint is meleg – fogásokra. Ebben a hangulatban telt a hétvégém is, mikor az eheti cikken törtem a fejem, valami gyors és egyszerű desszertet szerettem volna készíteni. Kicsit már az ősz felé kacsingatva a szilva-dió páros lebegett a szemem előtt, ami egy kevés fahéjjal fűszerezve klasszikus, és tuti befutó egy sütiben.

Gyerekkoromban a tökfőzelék abszolút tiltólistán volt, bár ezzel valószínűleg nem voltam egyedül. Ha akkor megkérdezi valaki, a leghatározottabban állítottam volna, hogy én aztán sosem fogom megszeretni ezt az ételt, nem, hogy írni is fogok róla – igaz, akkor még a blog fogalma sem létezett számomra.

Sok-sok évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy megbarátkozzunk egymással, idővel aztán már az is elfordult, hogy néha magamtól is megkívántam, és külön kértem, hogy ez legyen a menü otthon. Ez a mostani már a saját verzióm, egy picit megvariálva az anyukámtól tanult klasszikust, borral és szárzellerrel ízesítve, liszt nélkül sűrítve.

Nem csalás, nem ámítás: ez itt egy zöld paradicsomleves, spanyol gazpacho új kiadásban. Hihetetlenül üdítően hat ebben a nagy melegben, és az elkészítéséhez csupán egy turmix kell, meg 10 perc, plusz némi hűtés a frigóban.

Egy jó péksütinek nehéz ellenállni, és szerintem nem is kell. Reggelire, uzsonnára nagyon jól tud esni, valami tartalmas és laktató finomság. Ez az egyik nagy kedvencem, az ezer arcú galette, ami nyáron friss gyümölcsökkel a legjobb. Még tart a ribizli, áfolnya, szeder és a málna (utó)szezonja, ezért érdemes minél többfélével megtölteni ezt a kakaós tésztát.

A gomba az egyik kedvenc zöldségem, főleg ősszel és télen eszem sokat, kakukkfűvel az egyik legjobb párost alkotják. Egy kicsit variálva a fűszerezésen pedig isteni nyári fogás lehet belőle. Mikor ilyen óriás példányokba – komolyan mondom, sütés előtt még nagyobbak voltak – futok bele, nehezen tudok ellenállni nekik, mert isteni töltött fogás készíthető belőlük.

Nagyon hálás tudok lenni az olyan reggeliért, ami előre is összeállítható, könnyen szállítható és netalántán még az elfogyasztásához sincs szükség semmilyen további előkészületre, csupán egy kanálra, hogy neki láthassak.

Kicsit visszapörgettem az elmúlt hetek posztjait, és megállapítottam, hogy csak leves vagy valami könnyű, csupa zöldség receptet hoztam. Persze, ez nálam nem meglepő nyáron, de azért ne higgyétek, hogy hónapokig csak húsmentes ételeken élek. A mostani recept sem lesz egy nagyon durva fogás, de ez a tésztával és hallal kombinált saláta mégis igazán laktató főétel.