Ízek nyelvén

Szódás kenyér medvehagymával

Gyors kenyér recept élesztő és kelesztés nélkül

2020. április 09. - ízeknyelvén

Ez a mostani helyzet sok mindenkit főzésre/sütésre ösztökélt, ami szerintem nagyon jó dolog. Új dolgokat megtanulni mindig hasznos és remélhetőleg örömteli élmény. Most sokan kezdtek bele kenyér és más pékáruk sütésébe is, sőt - és előttük végképp le a kalappal - kovász nevelésbe. Magamat is nagy kísérletezőnek tartom, a kelt tésztákért pedig kifejezetten odáig vagyok, de az is igaz, hogy néha szeretem az egyszerűbb utat választani. Úgyhogy a kovász készítést egyelőre még elnapoltam, azt a kevés élesztőt, ami még itthon van, pedig félretettem, pl. húsvéti kalács sütéshez. (Még mindig megdöbbentő számomra, hogy az élesztő beszerzés nem éppen problémamentes, úgyhogy én is beosztom.) Így jutott eszembe az ír szódás kenyér. Ehhez sem élesztő, sem sütőpor nem szükséges, és keleszteni sem kell. Mindössze pár hozzávalót kell beszerezni, sőt nagy eséllyel ezek még vannak is otthon, mindezt összekeverni és mehet is a sütőbe.szodas_kenyer_medvehagymaval_7.jpg

Az ír szódás kenyér neve is sejteti az egyik fő hozzávalóját: a szódabikarbónát. Ha szoktatok sütni, és dolgoztatok már vele, akkor tapasztaltátok, hogy ez is szép levegőssé teszi a tésztát, apró buborékok keletkeznek benne tőle. Ennek a receptnek a másik fontos alapanyaga az író, a vaj készítésekor keletkező folyadék, amit nálunk kevésbé ismernek, használnak az emberek. Ha viszont olvasol angol recepteket, buttermilk néven sokszor lehet vele találkozni, ők nagyon gyakran használják mindenféle sütikben. Már itthon is sok helyen beszerezhető, első két alkalommal én is ezzel sütöttem meg ezt a kenyeret. Viszont tudom, nem mindenki juthat hozzá, vagy nincs kedve az embernek csak emiatt venni, ezért teszteltem az alternatív verziót. Utána olvasgattam és kaptam már bejáratott tippet is, hogyan érdemes itthon pótolni az írót: tej és citromlé keverékéből hasonló alapanyagot alkothat az ember. szodas_kenyer_medvehagymaval_3.jpgHa már egy ír receptről van szó, nem is fordulhattam volna máshoz ötletért, mint a kedvenc ír gasztro szereplőmhöz. Donal Skehan legújabb cheddar sajtos kakukkfüves szódás kenyerét  sütöttem meg először egy pár hete, nagyon finom, csak ajánlani tudom! Azóta azt variáltam már snidlinggel, és most író helyett a tej+citrom kombinációval is teszteltem. Fűszerezés pedig ezúttal - a tavasszal kötelező - medvehagyma lett. Természetesen más vagy mindenféle ízesítés nélkül is elkészíthető, ami hasznos lehet, ha mondjuk lekvárral vagy mézzel enné az ember. A legjobb pedig az benne, hogy pofon egyszerű megcsinálni, ahogy írtam, csak össze kell keverni a hozzávalókat, kicsit formázni és mehet is a sütőbe. Kb. egy óra alatt már ott is illatozik a kenyér az asztalon.szodas_kenyer_medvehagymaval_6.jpgHozzávalók:

(egy kb. 80 dkg-os kenyérhez)

  • 300 g fehér liszt
  • 175 g teljes kiőrlésű liszt (nálam most tönkölybúza)
  • 1 tk szódabikarbóna
  • ½ tk só
  • 3,5 dl író vagy 3,5 dl tej + 1,5 ek citromlé
  • 1 tojás

fűszerezéshez:

  • negyed csokor (~25 g) medvehagyma

Elkészítés:

  1. Ha nincs otthon író, akkor 3,5 dl tejhez adj hozzá 1,5 ek citromlevet, jól keverd el, és tedd félre kb.5-10 percre, hogy kicsit összeugorjon.
  2. Melegítsd elő a sütőt 180°C-ra (légkeverésen), szórj meg liszttel egy tepsit vagy nagyobb sütőformát.
  3. Egy nagy keverőtálba mérd ki a kétféle lisztet, a sót, a szódabikarbónát és a felaprított medvehagymát, majd forgasd össze az egészet.
  4. A tojást keverd el a íróban/tejes keverékben, majd öntsd hozzá a száraz alapanyagokhoz. Én először egy fakanállal szoktam összeforgatni, majd kézzel kicsit átgyúrni, végül lisztezett felületen gömböt formázok belőle. Ez egy elég lágy tészta, de ha nagyon ragadna, még lehet itt hozzáadni egy kevés lisztet.
  5. Tedd a megformázott kenyeret a kilisztezett formába, éles késsel vágj bele egy x-et majd kendd meg egy kevés tejjel/íróval. szodas_kenyer_medvehagymaval.jpg
  6. Süsd kb. 50 percig, amíg szépen megpirul, és ha megütögeted üregesnek hangzik. Tűpróbával is érdemes ellenőrizni, megsült-e a közepe. (Sütőtől is függ az idő, olyan 40 percnél már érdemes ránézni, lehet előbb is elkészül.)
  7. Tedd át egy rácsra, és hagyd teljesen kihűlni, mielőtt felszeleteled.

szodas_kenyer_medvehagymaval_5.jpgEz a hagyományosnál kicsit tömörebb kenyér fajta, emiatt igen laktató is, de én pont ezért szeretem. Remélem kipróbáljátok majd! Ha igen, osszátok meg velem, milyen lett, hogy ízlett! Jó sütést mindenkinek!

A bejegyzés trackback címe:

https://izeknyelven.blog.hu/api/trackback/id/tr2815600954

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.