Ízek nyelvén

Ízek nyelvén

Cékla-sárgarépa saláta fetával, pirított mézes dióval és lilahagymás-mustáros öntettel

Könnyű téli saláta frissen sütött lazaccal

2020. február 06. - ízeknyelvén

Több nagyszerű dolog is van ebben a salátában. Egyrészt a diót kivéve - amit egy pici mézzel és citrommal átpirítottam - minden teljesen nyersen kerül bele, emiatt lesz méginkább szuper vitaminforrás. Másrészt az elkészítéséhez semmilyen extra tudásra vagy kütyüre nincs szükség, maximum egy gumikesztyűt és kötényt javasolnék a cékla miatt. Egy sima reszelő vagy szeletelő elég a répa és a cékla elkészítéséhez, ha pedig elektromos géped van, mindez alig pár perc alatt véghez is vihető.teli_ceklasalata5.jpg

Korábban fejtegettem nektek, mennyire nem szerettem régen a céklát, mivel évekig csak a savanyúságnak eltett változatával találkoztam. Az nem az én világom. Aztán konstatáltam, hogy ezt a zöldséget bizony nyersen és sütve is meg lehet enni, ami annyira más ízélményt adott, hogy azóta is a kedvencek között van. Főleg ebben a hideg, nyirkos, őszi-téli időben, mikor eléggé megcsappan a beszerezhető jóféle zöldség állomány. Ilyenkor érdemes mindenféle gyökérzöldséget fogyasztani, mint például a répa és a cékla. Utóbbi nagyon jó vasforrás, így annak, aki vashiánnyal küzd, kifejezetten ajánlott. Ezen kívül A- és C-vitamin és magnézium is van benne, továbbá a fogyasztása segíti a máj működését és a méregtelenítési folyamatokat, valamint javítja a vérkeringést. 

A salátát az egyik mostanában kedvencemmé vált öntetemmel tálaltam. Ez a kissé pikáns lilahagymás, magos mustárral megbolondított dresszing, még inkább feldobja ezt az ételt. Amúgy szívből ajánlom akár tojással és/vagy tonhallal készülő saláták mellé is, az elmúlt hetekben azokkal is nagyon jól szerepelt. A mézes-citromos pirított diót pedig a körtés rukkolasalátából emeltem át, azzal a különbséggel, hogy most kakukkfű helyett, nagyobb szemű sóval forgattam össze. 

Maga a saláta abszolút húsmentes, és ha nem is vágytok rá, szerintem önmagában is megállja a helyét.teli_ceklasalata.jpgÉn viszont most köretként tálaltam, lazacot sütöttem mellé egy kevés sóval, borssal és citromhéjjal fűszerezve. Nem is gondoltam volna, hogy ilyen jól illik hozzá, de nagyon jó választás volt. A hal elkészítése szintén pár percet vesz csak igénybe, szóval összességében egy elég gyors fogásról van szó. Könnyű ebéd vagy vacsora lehet belőle.teli_ceklasalata6.jpgHozzávalók:

(4 főre)

Saláta:

  • 4 kisebb cékla (~60 dkg)
  • 4 kisebb répa (~40 dkg)
  • 15 dkg feta sajt
  • 30 g póréhagyma csíra (másmilyen is jó)
  • 8 dkg dió
  • 1 fej lilahagyma
  • 1 ek + 1 tk citromlé
  • 1 ek extra szűz olívaolaj
  • 1 ek magos mustár
  • 1 tk + ½ tk méz
  • nagy szemű és finom só
  • frissen őrölt bors

Lazac:

  • 50 dkg bőrös (pikkelymentes) lazacfilé (fejenként kb. 12-13 dkg filé) 
  • só és frissen őrölt bors
  • ½ citrom héja
  • 1 ek olívaolaj

Elkészítés:

Saláta:

  1. A lilahagymát pucold meg, vágd félbe, majd vékonyan szeleteld fel. Tedd egy tálkába, amiben kényelmesen elfér, és önts rá egy evőkanálnyi citromlevet, forgasd össze, majd tedd félre, amíg elkészülsz a saláta többi részével.
  2. A céklát és a répát hámozd meg, majd reszeld le (cékla miatt javaslom a kötény és a kesztyű használatát, nagyon megfogja az embert). Lehet különböző méretűre is, én nagyobb méretű sajtreszelőt használtam a répához, és még nagyobb lyukú szeletelőt a céklához.
  3. A citromos lilahagymához adj 1 ek magos mustárt, 1 ek extra szűz olívaolajat, 1 tk mézet, egy kevés sót és frissen őrölt borsot, és keverd össze az egészet
  4. Halmozd a lereszelt zöldségeket egy nagy tálba, add hozzá a lilahagymás dresszinget és keverd össze, majd forgasd össze a póréhagyma csírával, végül jöhet a tetejére a felkockázott feta sajt.
  5. Száraz serpenyőben kezd el lepirítani a diót, majd adj hozzá ½ tk mézet és 1 tk citromlevet, forgasd össze, majd szórj rá egy kevés nagyszemű sót, és azzal is keverd el, szórd meg vele a saláta tetejét.

Lazac:

Ha lehetőséged engedi, kérd meg a halast, hogy távolítsa el a pikkelyeket a bőrös filéről. (Sajnos mostanában ezt ritkán sikerül elérnem, a csomagolt bőrös filéken pedig szinte mindig ott a pikkely. Ezeket otthon te is leszetheted egy éles késsel. Nem bonyolult, csak ellentétes irányba le kell őket kapargatni. Csak arra kell figyelni, hogy ne repüljön mindenfelé a pikkely…)

  1. A lazac filékről papírtörlővel itasd le az esetleges nedvességet, a bőr nélküli oldalát enyhén sózd, borsozd, és reszeld rájuk egy fél citrom héját.
  2. Serpenyőben hevíts fel 1 evőkanálnyi olívaolajat, majd tedd rá hal szeleteket bőrös felükkel lefelé. Kicsit nyomd le őket, hogy ne ugorjanak össze, majd süsd 3 percig, amíg a bőr ropogósra sül, majd fordítsd át őket még egy percre, amíg megpirul a másik oldaluk is.
  3. Ennyi idő alatt még szép rózsaszín lesz a közepe, nem sül túl és nem szárad ki. Tálald a saláta mellé a frissen kisütött halat.

teli_ceklasalata4.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://izeknyelven.blog.hu/api/trackback/id/tr1615461384

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása