Ízek nyelvén

Ízek nyelvén

Csokoládés Guinness kuglóf

…fehércsokis-krémsajtos töltelékkel és pisztáciával megszórva - mini kiadásban

2019. március 17. - ízeknyelvén

Boldog Szent Patrik Napot mindenkinek! Persze tudom, ennek itthon nem igazán van jelentősége, de én nagyon bírom Írországot, így engedjetek meg nekem egy kis örömködést az ő nemzeti ünnepükön is.  Ha másért nem, arra tuti jó apropó, hogy megsüssem ezt a brutál finom, nagyon csokis, krémsajttal töltött, pisztáciával megbolondított - mert valami zöldnek lennie kellett benne - mini kuglófot, amibe egy kis pohár Guinness is került, hiszen az adja a lelkét a sütinek! :)guinness_mini_kuglof3.jpg

Gyerekkorom óta imádom az ír kultúrát. Persze, akkor ez még inkább a kelta mesék, koboldokkal és tündérekkel teli történetek szeretetében nyilvánult meg, a Guinness és az ír whiskey iránti vonzódásom már jóval később kezdődött, mikor egyetemista fejjel először jutottam el az Ír-szigetre. Felnőtt fejjel állítom, hogy sem a jó italok, sem a mesék sem véletlenül születtek, azokon a hihetetlenül és varázslatosan szép és rejtélyes tájakon bármi megtörténhet. Két éve újra visszatértem, ezúttal csak pár napra Dublinba, de azért volt időnk a húgommal jó néhány klassz helyet felfedezni, és sok finomságot megkóstolni, mind az ételek, mind az italok terén… Bármikor visszamennék még egy körre… :)

A mostani süti alapját a kedvenc ír szakácsom, Donal Skehan Chocolate Guinness Cake receptje adta, amit pár éve sütöttem meg, és azóta is imádom. Most ezt alakítottam át, bolondítottam meg egy kicsit, hogy még jobban passzoljon ehhez a kicsit megőrülős ünnephez. Finoman édes és ezt kiegyenlíti az enyhén sós pisztácia - tényleg érdemes ezzel és nem a natúr verzióval kipróbálni.

Végre a mini kuglóf formáimat is kipróbálhattam, amik jó ideje várják a szekrényben a tökéletes receptet az első bevetéshez. Jelentem, elérkezett a nagy pillanatuk. Nagyon jól szerepeltek, szépen tartották a formájukat - pedig elég puha szilikonból vannak - és nagyon szépen kijöttek belőle a sütik a végén, és olyan kis helyesek lettek. Szóval remek első, de tuti nem utolsó alkalom volt, hogy ezekben sütök.guinness_mini_kuglof.jpgHozzávalók:

 (15 mini kuglóf)

  • 200 g vaj (+ a kikenéshez)
  • 70 g keserű kakaópor
  • 150 ml Guinness
  • 170 g liszt
  • 1 tk szódabikarbóna
  • 250 g barna nádcukor
  • 2 tojás
  • 100 g görög joghurt
  • 1 tk vanília kivonat
  • 150 g mascarpone
  • 100+100 g fehér csoki
  • 50 g sós pörkölt pisztácia (héjastúl kb. 85 g)

Elkészítés:

  1. Melegítsd elő a sütőt 180°C-ra (légkeverésen), és vajazd ki a mini kuglóf formákat, és tedd őket a sütőből kivett rácsra. (Megtöltve majd egyszerűbb lesz a ráccsal együtt betenni a sütőbe.)
  2. Egy kis lábasban olvaszd fel a vajat, majd tedd félre pár percre hűlni - amíg összekevered a többi hozzávalót, utána jól keverd bele a keserű kakaóport és a Guinness-t egy kézi habverővel.
  3. Egy nagyobb keverőtálban forgasd össze a lisztet a szódabikarbónával és a cukorral. Üsd bele mindkét tojást, add hozzá a joghurtot és a vanília kivonatot.
  4. Öntsd hozzá a vajas keveréket és az egészet alaposan keverd össze a kézi habverővel. Oszd szét a masszát az előkészített formákba, és ráccsal együtt tedd be az előmelegített sütőbe.
  5. 20-25 perc alatt süsd meg őket, tűpróbával ellenőrízd nem nyers-e a közepük. Hagyd a formában 5-10 percre, majd szedd ki egy süti rácsra a sütiket és hagyd teljesen kihűlni. (Ha akarod egyenesre vághatod az alját, hogy szép egyenesen álljon. Én most hagytam őket, tetszett, hogy egyik-másik olyan bolondosan ferdécske.)

Töltelék és dekoráció:

  1. A pisztáciát pucold meg, majd durván aprítsd fel. (Ezzel érdemes előre dolgozni.)
  2. Olvassz fel 100 g fehér csokit gőz felett, pár percre tedd félre picit hűlni. Majd csorgasd körbe a kihűlt kuglófok szélén, hogy szépen lecsorogjon az oldalukon.
  3. A krémhez olvaszd fel a maradék 100 g fehér csokit is gőz felett, és azt is tedd félre picit hűlni. (A csokit egyszerre is megolvaszthatod, csak akkor utána kell felezned a kuglófokra csurgatott és krémbe kevert adaghoz.)
  4. Egy kis tálkában robotgéppel keverd ki a masparponét, majd öntsd hozzá a 100 g felolvasztott fehér csokit és alaposan keverd össze.
  5. Kanalazd a krémet habzsákba, majd töltsd meg a krémmel a kuglófok közepén lévő lyukat, nyomhatsz bele többet, hogy kis kalapok legyenek a tetején.
  6. Szórd meg a sütiket a felaprított pisztáciával amíg puha a krém és folyik a csoki, hogy jól beleragadjon.

guinness_mini_kuglof5.jpgSzerintem isteni! Légies tészta, édes krém, pikánsá teszi az enyhén sós pisztácia. Nehéz egy után megállni…

guinness_mini_kuglof6.jpg

 

guinness_mini_kuglof2.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://izeknyelven.blog.hu/api/trackback/id/tr1914693638

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása