Ízek nyelvén

Ízek nyelvén

Omlettel töltött tortilla tekercs reggelire

Tojással, sonkával, könnyű sajttal megpakolva, rukkolával fűszerezve tökéletes választás

2019. február 28. - ízeknyelvén

Nagyon szeretem a tortillát mindenféle formában tálalva, de tény, hogy általában inkább az ebédem, vagy a vacsorám része szokott lenni. Egészen mostanáig… Végre eljött az ideje, hogy a reggeli körbe is bekerüljön. Ez az omlettes verzió tökéletes alaprecept, amit kedvünkre - vagy a hűtőnk tartalmát figyelembe véve - variálhatunk. Ráadásul könnyen szállítható.omlettes_tortilla6.jpg

Sokszor szóba került már a reggeli kérdés, nem véletlenül, hiszen sokat számít, hogy indítjuk el a napot. Azoknak, akik hozzám hasonlóan, hétköznap a munkahelyükön reggeliznek (nem tehetek róla, szerintem sosem fogom elengedni azt a plusz 20 perc alvást…), szerintem nagyon fontos, hogy lehetőség szerint vagy az irodai konyhában könnyen összeállítható, vagy még jobb esetben, otthon előre elkészíthető reggelit vihessenek magukkal. Nálam örök kedvenc marad (hiába… nem tudom megunni) a natúr joghurt - házi granola - friss, szezonális gyümölcs kombináció, de nagyon szeretem még a zabkását is, és néha egy-egy szendvics is becsúszik. Jó pár receptet találtok már a blogon is, akár a gyors verziókra, vagy a lustálkodós hétvégi reggelekre is.

Teljes kiőrlésű tortilla lapot már én is készítettem korábban, és most is ez volt az eredeti terv, de sajnos időszűke miatt, ez most elmaradt. Néha elcsábulok, és megveszem a boltit is, ha nem fér bele az otthoni gyúrás. A teljes kiőrlésű lapokba elsőként egy két tojásos omlett került. Sokszor mondják, hogy rendszeresen érdemes tojást fogyasztani. Viszonylag alacsony a kalóriatartalma, ezzel szemben fehérjékben, vitaminokban (rengeteg D-, valamint A-, B- és E-vitamin), ásványi anyagokban (pl.: kalcium, vas, magnézium) gazdag. Szerencsésnek mondhatom magam, mert 90%-ban házi tojással főzhetek, ha erre nincs lehetőség, akkor is érdemes a szabadtartású tyúkoktól származó tojást venni. Került még a tekercsekbe sonka és fűszeres rukkola, és az egyik nagy kedvencem a cottage cheese. Ez a krémes túróhoz hasonló állagú könnyű sajt nagyon jó alapanyag, alacsony kalória- és zsírtartalmú fehérjeforrás, ami változatosan ízesíthető. Feldobhatod vele a salátádat, pirítósra kenve (vagy akár magában is) nagyon finom.

A mostani tekercsek alapját a pár éve kipróbált, Ízhuszár oldalán talált tojásos tortilla receptet adta, ezt alakítottam a saját ízlésem szerint.omlettes_tortilla2.jpgHozzávalók:

(2 főre)

  • 2 db teljes kiőrlésű tortilla lap (receptet itt találtok, de boltban is lehet kapni)
  • 4 tojás
  • 2 ek tej
  • 2 nagy szelet sonka
  • 4 ek natúr cottage cheese
  • 2 kis marék rukkola
  • 2 tk kókuszzsír
  • só, frissen őrölt bors

Elkészítés:

    1. Helyezd az egyik tortilla lapot egy tányérra, készítsd elő a sonkát és a rukkolát, a cottage cheese-t pedig keverd ki egy kevés frissen őrölt borssal.
    2. Egy - a tortilla lap méretével megegyező (vagy viszonylag hasonló) méretű - teflon serpenyőt magas lángon kezdj el felforrósítani.
    3. Amíg melegszik a serpenyő, egy kis tálkában verj fel két tojást 1 ek tejjel és egy kevés sóval.
    4. A felforrósított serpenyőben olvassz fel 1 tk kókuszzsírt, majd öntsd bele a tojásos keveréket, és pár perc alatt süsd meg. Nem kell kavargatni, szépen megszilárdul. Ha kész, egy lapát segítségével csúsztasd rá az egyik tortilla lapra.
    5. Az omlett tetejére helyezd rá az egyik sonkaszeletet, majd kend el rajtuk a cottage cheese felét, végül halmozz a tetejére egy maréknyi rukkolát.
    6. Jó szorosan tekerd fel, burkold be alufóliába, vagy folpackba.
    7. Ismételd meg ezt a folyamatot a másik tortilla lap megtöltéséhez is.
    8. Fogyasztásig tartsd hűtőben a tekercseket.

omlettes_tortilla5.jpgTálalhatod félbevágva, akár plusz salátával is kiegészítve, de önmagában is kiadós reggeli lehet. Persze, akár vacsorára sem rossz. :)

A bejegyzés trackback címe:

https://izeknyelven.blog.hu/api/trackback/id/tr3114654601

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása