Ízek nyelvén

Ízek nyelvén

Lecsó, ahogy mi szeretjük

2022. szeptember 08. - ízeknyelvén

Nem akartam sem a tökéletes, sem az alaprecept szavakat használni, hiszen a lecsó biztos azok között az ételek között szerepel, ami minden konyhában kicsit máshogy készül, mindenkinek meg van a saját kedvenc verziója. Ez most az enyém, illetve a miénk. Sok paradicsommal, egy kevés füstölt paprikával és benne főtt tükörtojással készítve, mi nagyon szeretjük így, ezért gondoltam Nektek is megmutatom, hátha lesz kedvetek kipróbálni.lecso_3.jpeg

Gyerekkoromban mumus volt a lecsó. Igazából a paprika még mindig az, nem tartozik a kedvenc zöldségeim közé. Emiatt évekig nem igazán szerettem ezt az ételt, csak nagyon sok belekevert tojással ettem meg, és jó sok kenyérrel. Az ízlés persze változik és finomul, az évek során egyre jobban megbarátkoztam a lecsóval is.  Tény, hogy kétszer annyi paradicsomot teszek bele, mint paprikát. A paradicsomot amúgy is imádom, szeretem, hogy ez dominál benne, és még szaftosabb is lesz az egész, nekem így ezekkel az arányokkal az igazi.lecso_2.jpeg

Ma már el sem tudom képzelni a nyarat, főleg ezt a nyár végi, kora őszi időszakot enélkül. Nálunk elsősorban a férjem a nagy lecsófőző-mester, ehhez nagy érzéke van, én is tőle tanultam el. Szívesen teszünk bele alapnak házi sonkát a zsírjával együtt, és sokszor füstölt kolbász is kerül bele. Persze akár teljesen húsmentesen is szeretjük, de a végén a tükörtojás kötelező elem, az koronázza meg az egészet, nálunk úgy tuti, ha még folyós marad a közepe. Egy-két szelet kenyérrel tunkolva a szaftját, ez nekünk egy tökéletes ebéd. Az egyik kedvenc mentő receptem, ha már picit megpuhult paradicsom vagy ráncos paprika van otthon, de simán csinálok frissből is.lecso_1.jpegHozzávalók:

(3-4 adaghoz)

  • 0,5 kg paprika
  • 1 kg paradicsom
  • 1 nagy fej vöröshagyma
  • 1 ek olívaolaj
  • 30 g füstölt sonka a zsírjával együtt
  • 30 g füstölt kolbász
  • 1-1 tk édes és füstölt őrölt pirospaprika
  • só, frissen őrölt bors
  • adagonként 1-2 tojás

Elkészítés:

  1. A füstölt sonkát a zsírjával együtt kockázd fel, a kolbászt vágd vékony karikákra. A hagymát is vágd kis kockákra, a paprikát is mosd meg, csumázd ki, és vágd kisebb nagyobb darabokra.
  2. Egy nagyobb lábasban vagy magas falú nagy serpenyőben egy kanálnyi olívaolajon kezd el lepirítani a felkockázott sonkát, hogy kisüljön a zsírja. Majd tedd rá a hagymát, és párold üvegesre. Add hozzá a kolbászkarikákat, az édes és a füstölt őrölt pirospaprikát, forgasd össze, hagyd sülni egy fél percet, közben kavard, nehogy lekapjon az őrölt paprika, mert akkor keserű lesz.
  3. Add hozzá a feldarabolt paprikát, önts rá egy deci vizet, keverd össze, és fedő alatt,  közepes lángon, néha átkeverve főzd kb. 10 percet, amíg a paprika összeesik, félig átfő. Közben mosd meg, és kockázd fel a paradicsomot.
  4. Add hozzá a felkockázott paradicsomot, sózd, borsozd, forgasd össze, és főzd fedő alatt még negyed órát, hogy a paradicsom is szétessen, levet eresszen. Majd vedd le fedőt, és hagyd még 10-15 percet rotyogni, hogy szépen besűrűsödjön. Közben érdemes kóstolni, ha kell sózni, borsozni.
  5. Végül jöhet a tojás. Csinálj a fakanállal kisebb mélyedéseket és üsd bele a tojásokat, amennyit fejenként megesztek. A tojásokat is érdemes picit sózni, akár borsozni, majd hagyd a lecsóban megfőni 5-10 perc alatt, attól függ milyen állagúan szereted. Ha lefeded, gyorsabban átfő. Mi kb. 5 percet szoktuk főzni, amikor a fehérje már készre főtt, de látszik, hogy még fényes remegős a sárgája. 
  6. Tálald frissen melegében, akár egy kevés aprított petrezselyemmel megszórva, egy-két szelet friss vagy pirítós kenyérrel. Nagyon jól lehet vele tunkolni a szaftot és a belefolyó tojássárgáját.

TIPP: Ha nagyobb adag lecsó készül, és tudom, hogy nem esszük meg egyszerre, csak annyi tojást ütök bele, ami biztosan elfogy. És legközelebb szintén lábasban, serpenyőben melegítem újra az adagot, és amikor már átforrósodott, a fentiek szerint frissen főzöm bele a tojást.lecso_4.jpeg

 

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://izeknyelven.blog.hu/api/trackback/id/tr7617925429

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

NemSam 2022.09.09. 20:21:53

Ha nem szereted a paprikát, próbáld meg cukkinivel vagy patisszonnal. Úgy is nagyon jó!

ízeknyelvén 2022.09.13. 08:20:02

@NemSam: Köszönöm az ötleteket. Cukkinivel főztem már hasonlót, tényleg úgyis nagyon finom, de patisszonnal még nem próbáltam, az is jól hangzik.
süti beállítások módosítása