Ízek nyelvén

Ízek nyelvén

Sült karfiolkrémleves grillezett feta sajttal

2017. december 06. - ízeknyelvén

Igazi lélekmelegítő, gyors, egészséges és nem mellesleg nagyon finom krémlevest készíthettek karfiolból, ha nem simán főzitek a zöldséget, hanem a sütőben készítitek elő. Az enyhén pirult rózsák pikánsabb ízt adnak ennek a levesnek, a snidlinggel grillezett feta sajt, pedig alig egy perc alatt meg van, és igazán különlegessé teszi ezt a levest.

sult_karfiolkremleves2.jpg

Nem tudok betelni a krémlevesekkel, főleg ilyen időben. Bő fél óra alatt, pár hozzávalóból isteni ebédre valót, vagy akár esti fogást is készíthetünk. Régen mindig telenyomtam tejszínnel ezeket a leveseket, aztán rájöttem, hogy egyrészt elnyomom a zöldségek ízét, másrészt jól telepakolom plusz kalóriákkal. Nem azt mondom, például a fokhagyma krémlevest el sem tudom képzelni anélkül, sőt abba, még krémsajtot is teszek, de ez egy másik történet… A többi esetben azonban erőteljesen lecsökkentettem, sőt – ahogy most is – teljesen elhagytam a tejszínt, és a levest csak saját magával sűrítettem.

Téli zöldségek közül az egyik nagy kedvencem a karfiol. Dubarryba csirke mellé, grillezve köretnek, néha-néha még rántva is… vagy levesnek, és nem csak krémes verzióban. Ráadásul szuper zöldség, ami a jótékony tápanyagokat illeti. Alacsony a kalóriatartalma, egy adagnyi fedezi a napi ajánlott C-vitamin mennyiség háromnegyedét, továbbá jó K-vitamin forrás és több különféle fehérje és ásványi anyag is van benne.  Csupa jó hatással van a szervezetünkre: gyulladásgátló, javítja a vérnyomást, a benne lévő antioxidánsoknak köszönhetően segíti a méregtelenítést, és a szervezetünk megfelelő működését. Egy szó, mint száz, ilyenkor, amikor amúgy is híján vagyunk a természetes módon megehető/iható vitaminforrásoknak, a karfiol nagyon jó választás.

Hozzávalók:

 (3-4 adag)

  • 1 fej karfiol rózsáira szedve
  • 1-2 kk olívaolaj/kókuszzsír
  • só, bors
  • 1 nagy/2 kicsi vöröshagyma
  • 1 ek olíva/kókuszzsír
  • 1 bio zöldség leveskocka
  • 100 g feta sajt
  • snidling

Elkészítés:

  1. Melegítsd elő a sütőt 200 °C-ra. Szedd kisebb rózsákra a karfiolt, bélelj ki sütőpapírral egy nagy tepsit, és terítsd szét benne a zöldséget.
  2. Sózd, borsozd és permetezd meg 1-2 kiskanálnyi kókusz- vagy olívaolajjal, és forgasd össze, majd süsd kb. 20-25 perig, amíg megpuhul és lepirul.
  3. Egy kis lábasban egy kanálnyi kókusz- vagy olívaolajon párold üvegesre a felkockázott hagymát.
  4. Ha megsült a karfiol, néhányat tegyél félre levesbetétnek, a többit pedig borítsd hozzá a hagymához.
  5. Önts hozzá 7,5 dl forró vizet, adj hozzá egy bio leves kockát, és forrald össze.
  6. Amíg összeforr a leves, vágd fel a feta sajtot kb. fél centis szeletekre, az egyik oldalára szórj aprított snidlinget, szórd meg frissen őrölt borssal és finoman nyomkodd bele.
  7. Tegyél egy serpenyőbe fél kiskanálnyi kókusz- vagy olívaolajat és süsd mindkét oldalát 20-20 másodpercig. Vigyázz gyorsan pirul.
  8. A kész levest turmixold alaposan össze, ha kell, még sózd, borsozd.
  9. Levest tálald a félretett karfiollal és a sült fetával.

sult_karfiolkremleves.jpg

Téli időszakban minden krémleves jó választás, nekem ez nagy kedvencem, bár tény, hogy kevés van, amit nem szeretek…

A bejegyzés trackback címe:

https://izeknyelven.blog.hu/api/trackback/id/tr5613444073

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása