Ízek nyelvén

Ízek nyelvén

Teljes kiőrlésű pizzatészta

…ezúttal sült zöldséges és füstölt sonkás, rukkolás feltéttel

2018. április 10. - ízeknyelvén

A hétvégén rám tört a pizza utáni vágy. Ezer éve nem ettem, és most bekövetkezett az a pillanat, hogy ha törik, ha szakad, én bizony pizzát fogok sütni. Nem mondom, hogy ez egy gyors recept – hiszen kelt tésztáról van szó – de amíg pihentetjük, elő lehet készíteni a feltéteket, és rápihenni az ebédre, utána pedig 10-15 perc alatt megsül a saját összeállítású kedvencünk.teljes_kiorlesu_pizza.jpg

A pizzát általában nem soroljuk a kímélő ételek közé, de ha egyszer olyan finom, nehéz neki ellenállni. Elkezdtem utána olvasni milyen alternatív megoldások vannak, és szerencsére több szimpatikusnak tűnő recept is szembejött, amiket böngészve próbáltam összeállítani a nekem megfelelő verziót. Találtam kelesztés nélküli opciót is, de jobban szeretek biztosra menni, aztán volt ahol mézzel, sajttal lazították a tésztát, hol több, hol kevesebb olajat tartalmazott, és egészében vagy csak részben állt teljes kiőrlésű lisztből. Azért is mesélem el ezeket Nektek, hogy lássátok, mennyiféle módon lehet nekiállni egy ilyen ételnek. Én szerettem volna egy egyszerű alapreceptet összeállítani. Elég jó első próbálkozásnak tekintem a végeredményt, bár minden így sikerülne... Persze van különbség a hagyományoshoz képest, de a tészta olaszosan vékonyra nyújtható, a széle ropogósra sül és szerintem nagyon finom.

Az egyszerű tésztához kevertem még egy egyszerű paradicsomos alapot is segítségnek, illetve két ötletet is hoztam a feltét variációknak, de itt már tényleg engedjétek szabadjára a fantáziátokat.

Már azzal sokat teszünk az egészségünkért, ha a hagyományos fehér lisztes pizzatésztát kicseréljük, de persze érdemes okosan gondolkodni a feltétek megválasztásánál is. A mozarella, a parmezán vagy grana padano sajt is alacsonyabb kalória tartalmú, a sok zöldséggel pedig plusz vitaminokhoz is jutunk. Bevallom a húsos verzió elkészítésénél elcsábultam egy igazán finom olasz füstölt sonkára, ami paradicsommal és sajttal összesütött pizzára került fel közvetlenül a tálalás előtt egy nagy marék rukkolával együtt. Utóbbinak nagyon magas a vitamin- és ásványianyag-tartalma, és jó hatással van az emésztésre is. Tudtátok, hogy az olaszok is ezért kínálják többek között tésztás és pizzás ételeik mellé? Nem véletlenül kedvelem őket, okosan és baromi jókat főznek.teljes_kiorlesu_pizza2.jpgHozzávalók:

(2x30 cm)

Pizza tészta:

  • 100 ml langyos víz
  • ½ kk cukor
  • 15 g friss élesztő (vagy fél csomag szárított)
  • 22 dkg teljes kiőrlésű liszt + a gyúráshoz, tepsi megszórásához
  • ½ kk só
  • 30 ml olívaolaj

Paradicsom szósz:

(2 pizzához elég)

  • 80 g sűrített paradicsom
  • 1 gerezd fokhagyma
  • só, bors, oregánó, bazsalikom
  • 1-2 kanál víz
  • olívaolaj

Feltét variációk:

  • Vega: 2-3 kanál paradicsom szósz, 10 dkg mozarella, néhány karika kaliforniai paprika, 1 paradicsom, reszelt parmezán/grana padano
  • Húsos: 2-3 kanál paradicsom szósz, 10 dkg mozarella, néhány szelet érlelt olasz sonka, 1 marék rukkola, parmezán/grana padano forgácsok

Elkészítés:

Pizza tészta előkészítés:

  1. A meleg vízben keverd el a cukrot, hogy egy kissé feloldódjon, majd morzsold bele az élesztőt, keverd el, és tedd félre kb. 10 percre, hogy felfusson az élesztő.
  2. Egy nagy keverőtálba mérd ki a lisztet és a sót, öntsd bele az élesztős keveréket és az olívaolajat. Villával kezd el összeforgatni, és amikor nagyjából összeállt, kézzel gyúrd át. Kb. 5 perc alatt szépen összeáll.
  3. Fedd le a tálat egy konyharuhával és meleg helyen keleszd 1 órát.
  4. Ha megkelt, válaszd ketté, és liszttel megszórt munkalapon egyenként nyújts ki kb. 30 centisre.

Paradicsom szósz:

  1. Serpenyőben kezdj el melegíteni egy kevés olívaolajat a felaprított fokhagymával együtt.
  2. Add hozzá a sűrített paradicsomot és 2-3 evőkanál vizet, majd ízlés szerint fűszerezd, és főzd össze kb. 5 perc alatt.

teljes_kiorlesu_pizza3.jpgÖsszeállítás és sütés:

  1. A sütőt tepsivel együtt melegítsd fel 200°C-ra.

(A nagyon profik illetve pizzaimádók tuti rendelkeznek pizzakővel, ami kifejezetten ennek sütésére van, de ennek hiányában ez is egy szuper megoldás, hogy kicsit imitáljuk a kemencében sütést. A forró tepsire rá tett tészta alja is jól átsül, a széle pedig finom ropogós.

  1. A felforrósított tepsit óvatosan vedd ki, szórd meg egy kevés liszttel, így nem fog leragadni a tészta.
  2. Kend meg a paradicsom szósszal, helyezd el rajta a felszeletelt mozarellát. A zöldséges verzióhoz pakold ár a felkarikázott paradicsomot és paprikákat és reszelj a tetejére egy kevés grana padano sajtot. A húsos verzióhoz csak paradicsommal kell megkenni, illetve jöhet rá a mozarella és a grana padano, a többi feltét (sonka, rukkola, sajt forgácsok csak sütés után kerülnek rá)
  3. Feltéttel együtt süsd meg 10-15 perc alatt.

teljes_kiorlesu_pizza5.jpg

 Már a FOODYNY is szívesen oszt meg tőlem tartalmat!

A bejegyzés trackback címe:

https://izeknyelven.blog.hu/api/trackback/id/tr9913824120

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása