Ízek nyelvén

Ízek nyelvén

Sáfrányos rizottó citromos pirított rákkal

2018. február 09. - ízeknyelvén

Szeretek rizottót főzni, talán ennek az elkészítése tud a leginkább kikapcsolni. Bár nem készül sokáig, mégis végig törődést érdemel, ez az odafigyelés adja a rizottó lelkét.  Ahogy folyamatosan kavargatom, adagolom hozzá a levest, szépen lassan kioldódik a keményítő a rizsből, és az alaplével főzve krémes állagú lesz. Közben a hozzá kinyitott bort kortyolgatva teljes nyugalom vesz körül.
safranyos_rizotto4.jpg

Kezdődik a hétvége, ha eddig nem, most lehet gondolkodni, mi legyen a menü a következő napokban. Borongós az idő is, nekem ilyenkor kell valami, ami feldob, kirángat ebből a szürke hangulatból. Egyszerű mégis különleges fogás a gyönyörű, napsárga rizottó, a rózsaszínre pirult rákokkal a tetején szerintem tökéletes választás egy ilyen hideg napon.

Nem mondom, hogy profi rizottókészítő vagyok, de sokat gyakoroltam már, és ha az alapok meg vannak, utána már csak a rutin kell, hogy megszülessen a tökéletesen krémes, mégis még al dente főzött rizs isteni kombinációja. Nagy kedvencem az erdei gombás verzió, amihez minél többféle gombát használunk fel, annál izgalmasabb ételt hozhatunk ki belőle. De erről majd máskor…

Még isztambuli látogatásomkor vettem először sáfrányt a fűszerpiacon… Ohh, az a hely! Nehéz volt visszafognom magam. Az egyetlen gátló tényező az volt, hogy a gépünk indulása miatt, csak korlátozott időm volt bóklászni és válogatni. Tudom, hogy sáfrány és „sáfrány” között nagy különbség van, az egyik piaci is árus is igyekezett elmagyarázni, hogy a sokkal olcsóbb verzió, igazából csak színt ad, ha viszont az íz is számít, akkor bizony többet is kell áldoznom rá. Nehéz persze megmondani – nem vagyok fűszer szakértő – hogy mennyire tudtam jól választani, de igyekeztem. A jóféle sáfrány nem csak színt, de igazán különleges egyszerre édeskés és keserű ízt ad az ételnek és egy késhegynyi elég belőle egy nagyobb adaghoz is.safranyos_rizotto3.jpgHozzávalók:

 (2 adaghoz)

  • 1 kis fej vöröshagyma
  • 1 szál szárzeller
  • 150 g rizottó rizs (pl.: arborio)
  • 1 dl száraz fehérbor
  • ½ liter zöldség alaplé (ha nincs, bio leveskockából is készítheted)
  • 1 késhegyni sáfrány
  • 10 dkg grana padano/parmezán
  • 2 ek vaj (kb. 20 g)
  • 15 dkg koktélrák
  • 1 citrom lereszelt héja, fél citrom leve
  • só, bors, petrezselyem
  • olívaolaj

Elkészítés:

  1. A hagymát és a szárzellert késsel vagy gépben aprítsd finomra. A rákot egy tálban keverd össze 1 citrom lereszelt héjával, facsard rá egy fél citrom levét, sózd, borsozd, és tedd félre.
  2. Egy nagyobb serpenyőben olvassz össze 1 ek olívaolajat 1 ek (kb. 10 g) vajjal, add hozzá a hagymás, szárzelleres keveréket és pár perc alatt párold üvegesre.
  3. Add hozzá a rizst, forgasd össze és 1-2 perc alatt melegítsd át, de vigyázz ne kapjon oda. Majd öntsd hozzá a fehérbort, és hagyd, hogy feloldja a letapadt részeket, és elpárologjon az alkohol tartalma.
  4. Sózd, borsozd, add hozzá a sáfrányt és kezd el merőkanalanként adagolni hozzá a zöldségalaplevet, és közben (majdnem) folyamatosan kavargasd. Ez nagyon fontos, ne hagyd magára a rizst, kb. 20 percet kell rászánni, mindig akkor jöhet a következő kanál lé, ha az előzőt már nagyjából felvette a rizs.
  5. Miközben fő a rizottó, egy másik kisebb serpenyőben süsd meg az előkészített rákokat, majd szórd meg felaprított petrezselyemmel. (A sütéshez nem kell több 5 percnél, ezért érdemes akkor neki állni, amikor már közel készen van a rizs.) A megmaradt fél citromot vágd vékony szeletekre és a rákhoz használt serpenyőben süsd mindkét oldalukat 1-1 percig. Egyszerre lesz édes és savanyú, hihetetlenül finom plusz feltét.
  6. Ha az összes alaplevet hozzáadtad a rizshez, és kóstoláskor belül még pont roppanós, majdnem elkészültél. Zárd el alatta a lángot, és utolsó simításként keverj el benne egy evőkanálnyi vajat (kb. 10 g) és a lereszelt parmezánt. Ettől lesz igazán krémes a végeredmény.

safranyos_rizotto2.jpgA rizottó frissen az igazán finom, ezért érdemes azonnal asztalhoz ülni, ahogy elkészült. Tálald a pirított rákokkal, a megsütött citromszeletekkel, szórj rá egy kevés felaprított petrezselymet. Végül tölts még egy pohár bort kísérőnek. Jó étvágyat!

Már a FOODYNY is szívesen oszt meg tőlem tartalmat!

A bejegyzés trackback címe:

https://izeknyelven.blog.hu/api/trackback/id/tr313647486

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

nagypapi · http://kozosgomba.blogspot.hu/ 2018.02.10. 09:50:23

Azért egy ilyen rizotto a koktélráknál többet érdemelne...

ízeknyelvén 2018.02.11. 16:54:04

@nagypapi: Szerintem ezzel is nagyon finom, de biztos másféle rákkal is nagyon jó lehet.
süti beállítások módosítása