Ízek nyelvén

Sült túrótorta mentás-citromos epermártással

2019. április 22. - ízeknyelvén

Nagyon nevettem, amikor a hétvégén az út mellett a “Tényleg ÉDES eper” tábla hirdette a kis stand portékáját. Őszintén, nem igazán bízom az ennyire csábító ajánlatokban, főleg ha zöldség-gyümölcsről van szó. Inkább hiszek a saját szememnek, orromnak, kezemnek, és persze az ízlelésnek, amikor még kóstolni is lehet. Ha nem is ennél a zöldségesnél, de pár napja elcsábultam egy doboz eperre, olyan jó volt az illatuk. Még nem tökéletesek, de már elég finomak voltak. Citrommal és mentával felturbózva, egy picit karamellizálva pedig igazán zseniális mártás lett belőlük.sult_turotorta_eperrel5.jpg

Nagyon szeretem a túrótortát, sütve vagy sütés nélkül is szuper finom. Most a húsvéti családi összejövetelre készült ez a verzió, egy vékony tészta alappal, rajta vastag túró réteggel és isteni epermártással a tetején. Az alapötletet Kárai Dávid túrótortája adta, ezt variáltam át egy kisebb tortához, és a saját ízlésemhez alakítva kevesebb cukorral, kevés vaníliával megspékelve és eperrel felturbózva. Igazából akár nyers eperrel is nagyon jó lehet, de ahogy írtam, amiket most vettem még nem voltak tökéletesek, még várni kell egy kicsit az igazi szezonra. A melegítés kihozza a gyümölcs saját cukor tartalmát, enyhén karamellizálódik, erre most csak egy egészen kevés barna cukorral segítettem rá. A mellé adott citrom és menta pedig kiegyenlíti az édességet. Az eperrel érdemes kísérletezni, nagyon jól állnak neki a különböző fűszerek is, például bazsalikommal is isteni. Tavaly így főztem eperlekvárt, nagyon különleges lett tőle, ha tudom, idén újra megismétlem, és receptet is hozok majd mellé. De most térjünk vissza ehhez a szuper tortához.
sult_turotorta_eperrel.jpgHozzávalók:

(18 cm-es tortához):

Tészta:

  • 70 g liszt
  • 30 g barna nádcukor
  • 1 csipet só
  • 30 g vaj
  • 1 tojás sárgája
  • ~1 kk hideg víz

Töltelék:

  • 120 g vaj
  • 80 g barna nádcukor
  • 1 csipet só
  • 2 egész tojás + 1 tojásfehérje
  • ½ ek kukorica keményítő
  • 1 citrom héja + ½ citrom leve
  • 1 tk vanília kivonat
  • 450 g túró

Epermártás:

  • 150 g eper
  • 1 ek víz
  • 1 kk barna nádcukor
  • ½ citrom héja
  • pár mentalevél

Elkészítés:

 Torta:

  1. Egy keverőtálban keverd össze a lisztet, a cukrot egy csipet sóval. Morzsold bele a hideg vajat, add hozzá egy tojás sárgáját és gyúrd össze.
  2. Adj hozzá egy kevés vizet, kb. 1 kiskanálnyit, hogy jól összeálljon a tészta.
  3. Formázz belőle gombócot, csomagold be folpackba, picit lapítsd ki, és tedd hűtőbe 30-40 percre.

Töltelék:

  1. A vajat olvaszd fel (de ne legyen forró), öntsd át egy keverőtálba. Robotgéppel keverd el benne a cukrot, egy csipet sót, a vanília kivonatot, egy egész citrom lereszelt héját és a felének a levét.
  2. Egyesével dolgozd el benne a két egész tojást és a tojás fehérjét is, majd a keményítőt és alaposan keverd bele.
  3. Végül több részletben forgasd bele a túrót is.

Összeállítás:

  1. A sütőt melegítsd elő 180°C-ra (légkeverésen), egy 18 centis tortaformát vajazz ki, és szórd meg kevés liszttel (a felesleget ütögesd ki).
  2. Vedd ki a tésztát a hűtőből, és enyhén lisztezett felületen nyújtsd ki a forma aljával megegyező méretre. Óvatosan tedd át a forma aljába, egyengesd el benne, majd kicsit szurkáld meg villával.
  3. Öntsd bele a túrós keveréket, majd süsd kb. 45-50 percig, amíg szépen megpirul a teteje, és már nem folyós.
  4. Hagyd a formában teljesen kihűlni.

Amíg sül, készítsd el az epermártást:

  1. Mosd meg a gyümölcsöt, majd negyedeld fel. Egy fél citrom héját zöldséghámozóval vágd le (hogy a fehér része ne legyen rajta), és vékony csíkokra vágd fel. Pár mentalevelet is apríts fel.
  2. Egy kis serpenyőbe tedd fel az epret közepes lángon egy evőkanálnyi vízzel és kiskanálnyi barna cukorral és a citrom héjával.
  3. 4-5 perc alatt főzz belőle ragacsos mártást, a gyümölcs és a hozzáadott kevés cukor kissé karamellizálódik. A végén keverd bele a mentát, majd tálalásig tedd félre.
  4. A kihűlt tortáról óvatosan vedd le a tortakarikát (ha kell, vágd körbe). Óvatosan fordítsd át egy tányérra, vedd le a forma alját, és fordítsd vissza arra a tálra amire tálalni fogod. Kanalazd rá az epermártást.

sult_turotorta_eperrel3.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://izeknyelven.blog.hu/api/trackback/id/tr9014779680

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.