Ízek nyelvén

Szilvás-diós-joghurtos süti miniben

2018. augusztus 30. - ízeknyelvén

Most, hogy kezd egy kicsit hűlni az idő – bár bízom még a vénasszonyok nyarában – egyre jobban vágyom tartalmasabb, lélekmelegítő – szószerint is meleg – fogásokra. Ebben a hangulatban telt a hétvégém is, mikor az eheti cikken törtem a fejem, valami gyors és egyszerű desszertet szerettem volna készíteni. Kicsit már az ősz felé kacsingatva a szilva-dió páros lebegett a szemem előtt, ami egy kevés fahéjjal fűszerezve klasszikus, és tuti befutó egy sütiben.szilvas-dios-joghurtos_mini_suti.jpg

A kiindulópontot végül Vrábel Kriszta (a Dolce Vita gasztroblog és a 160g oldal szerzője) sült tejfölpudingja adta. (Nagyon jó ötletei vannak, sok mindent megcsináltam már tőle, érdemes nézegetni, ha finom és egészséges ételeket keres az ember.)

Szeretem az olyan recepteket, amihez a hozzávalók általában megtalálhatóak otthon, vagy könnyen helyettesíthetőek, ha netalántán mégis hiányozna valami a kamra polcról. Ez pont ilyen! Én se bírtam ki, hogy ne variáljak, így tejföl helyett görög joghurt, málna helyett pedig a fent említett szilva-dió kombináció került bele. A fahéjjal megbolondított sült joghurt igazán kellemes, langyosan fogyasztva tökéletesen passzol ehhez a hűvösebb időjáráshoz. Nem mondom, hogy csodaszép, de cserébe finom!

Édesítő csak egészen kevés került bele, a gyümölcs íze dominál. A szilva szuper gyümölcs, vitaminokban, ásványokban és rostban gazdag. Az ősz közeledtét jelzi az is, hogy lassan eltűnnek a piacokról az isteni piros gyümölcsök, ideje új alapanyagok felé nézi, például kezdődik a szilva szezon.szilvas-dios-joghurtos_mini_suti4.jpgHozzávalók:

 (4 szuflé forma)

  • 2 tojás
  • 200 g görög joghurt
  • 2 kk méz
  • 1 csipet só
  • ¼ kk + 1-2 csipet fahéj
  • 4 szem szilva
  • 20 g dió

Elkészítés:

  1. Melegítsd elő a sütőt 180°C-ra, légkeveresés álláson.
  2. Verd fel habosra a két tojást, majd keverd el benne a habverővel a görög joghurtot. Ízesítsd egy ¼ kk fahájjal, csipet sóval és 1 kk mézzel.
  3. A szilvákat mosd meg, magozd ki és kockázd fel, a diót durván aprítsd fel és keverd el egy kk mézzel és egy-két csipet fahéjjal.
  4. Oszd 4 felé krémet a szuflé formákba, majd halmozd rá egyenlően a szilvás-diós keveréket. Tedd a sütőbe 25 percre.
  5. Fogyaszd még langyosan, akár friss szilvával, dióval megszórva még a tetejét.

szilvas-dios-joghurtos_mini_suti2.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://izeknyelven.blog.hu/api/trackback/id/tr9114212021

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.