Ízek nyelvén

Töltött gombák paradicsommártásban

2018. július 25. - ízeknyelvén

A gomba az egyik kedvenc zöldségem, főleg ősszel és télen eszem sokat, kakukkfűvel az egyik legjobb párost alkotják. Egy kicsit variálva a fűszerezésen pedig isteni nyári fogás lehet belőle. Mikor ilyen óriás példányokba – komolyan mondom, sütés előtt még nagyobbak voltak – futok bele, nehezen tudok ellenállni nekik, mert isteni töltött fogás készíthető belőlük.toltott_gomba.jpg

Azért szeretem a töltött, rakott ételeket, mert akár – mindenféle körítés nélkül – önmagukban is megállják a helyüket. Ez esetben nem a pulykába került mindenféle finomság, hanem a szaftos darált hús tölti meg a gombafejeket. Az ízesítés kedv és az otthon fellelhető fűszerektől, sajtféléktől függően variálható is, a könnyű paradicsommártás pedig nagyon jól kiegészíti a töltött gombákat. A mártást nem fűszereztem túl, a jó paradicsomot – még ha konzervből is van – egy kevés hagyma, só és bors is ízletessé tudja tenni. Ilyenkor nyáron, amikor igazán ízes és szaftos a friss zöldséget lehet kapni, érdemes ezeket felhasználni a főzéshez is. Sőt ha kedvünk, időnk van, ilyenkor lehet házilag befőzni, és eltenni a téli ínséges időkre néhány üveggel.

El kell azonban mondanom, hogy szerintem semmi kivetnivaló sincs abban, ha konzervet használ az ember. Egyszerű, gyors megoldás tud lenni, és higgyétek el, finom is, csak vásárláskor érdemes jól megnézni a választékot. Már nagyon jó, akár Olaszországból érkező, konzerveket lehet kapni, amibe tényleg semmi más nincs, csak paradicsom és paradicsomlé.

Nem mondom, hogy 10 perces fogás, de elég gyorsan elkészíthető, főleg ha rendelkezik az ember egy sütőbe tehető serpenyővel, mert akkor még plusz edényt sem kell összekoszolni, csak átemelni a tűzhelyről. Persze egy sima jénaiban, vagy magasabb falú tepsiben is el lehet készíteni. Kevés zsiradék, sok zöldség, szaftos, de könnyű pulykahús, és jó minőségű kemény sajt. Nekem ennyi elég egy kellemes nyári ebédhez.toltott_gomba2.jpgHozzávalók:

 (2 főétel vagy 4 előétel)

  • 1 fej vöröshagyma
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 400 g szaftos friss paradicsom vagy konzerv (ebből az aprított praktikusabb)
  • só, bors
  • 1 ek kókuszzsír/olívaolaj
  • 4 nagy csiperkegomba
  • 15 dkg darált pulykacomb
  • 1-1 kk oregánó és bazsalikom (ha lehet, frissen aprítva)
  • ¼ kk bors
  • 50 g parmezán vagy grana padano sajt
  • tálaláshoz: tészta, bulgur vagy saláta

Elkészítés:

  1. Aprítsd fel a vöröshagymát és a fokhagyma gerezdeket.
  2. Tegyél fel egy sütőbe is tehető serpenyőt közepes lángra egy kanálnyi kókuszzsírral vagy olívaolajjal, majd add hozzá a vöröshagymát és pár perc alatt párold üvegesre.
  3. Borítsd hozzá a paradicsomkonzervet, az aprított fokhagymát, enyhén sózd és borsozd, és néha átkeverve hagyd rotyogni, amíg előkészíted a gombát (5-10 perc).
  4. Melegítsd elő a sütőt 180°C-ra.
  5. Óvatosan mosd meg, vagy papírtörlővel töröld át a gombákat. A tönköket törd ki, a végüket vágd le, és dobd ki. A gombák kalapját tedd félre, a tönköket aprítsd fel.
  6. Egy kisebb tálba tedd bele a darált húst, add hozzá a borsot és a többi fűszert és egy villával jól dolgozd össze.
  7. Reszelj hozzá 30 g parmezánt, és a felaprított gombatönkökkel együtt keverd össze az egészet, majd oszd el 4 felé, és töltsd meg a gombák kalapját.
  8. Reszeld rá a maradék 20 g sajtot, majd helyezd el a gombákat a paradicsomos mártáson és tedd át a sütőbe. 20-25 perc alatt süsd aranybarnára.
  9. Tálalhatod magában, egy nagy adag zöld salátával vagy akár frissen kifőzött tészta vagy bulgur mellé is jól passzol.

toltott_gomba3.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://izeknyelven.blog.hu/api/trackback/id/tr8114134509

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.