Ízek nyelvén

Duplán karfiolos csirke

avagy dubarry módra ezúttal egy kicsit másképp

2018. február 20. - ízeknyelvén

Az egyik nagy kedvencem a csirke dubarry módra, vagyis roston sült hús karfiollal (netalántán brokkolival) megpakolva, nyakon öntve jó sok besamellel, sajttal és prézlivel összesütve. Igazi hedonista fogás. Anyukám sokszor ezt készítette, ha elutaztak, mert nagyon szerettük a húgommal, és egy nagy tepsi elég volt pár napra. Ezt a fogást alakítottam most át, kiváltva a vajat és a lisztet, elhagyva a kenyérmorzsát, cserébe még több karfiollal, és egy kevés karakteres ízű sajttal tettem igazán finommá.duplan_karfiolos_csirke3.jpg

Azért szeretem ezt a rovatot, mert folyton arra ösztönöz, hogy kitaláljam, miként készíthetnék el egy-egy fogást még egészségesebb variációban. Erre alapvetően többféle módszer lehetséges: néha magát az alapanyagokat cseréljük annak jobb verziójára: sima liszt helyett teljes kiőrlésű, fehér helyett barna rizs, cukor helyett xilit, stb. Azonban nem mindent lehet vagy érdemes ilyen módon megváltoztatni, illetve sokkal érdekesebb és egészen új ízeket is kihozhatunk egy-egy ételből, ha más irányba lépünk tovább. Ezt próbáltam meg most én is.

A besamel az egyik – és az én kedvencem – a klasszikus alapmártások közül, ami hagyományosan vajjal, liszttel, tejjel készül, és sóval, borssal, valamint – tudomásom szerint – szerecsendióval fűszerezik ezt a krémes, fehér mártást. Ne is akarom felülírni a hagyományokat, és mondjuk teljes kiőrlésű liszttel elkészíteni. Helyette inkább egy egyszerű, mégis vaj és lisztmentes szószt készítettem ehhez az ételhez, ami szerintem szuperül passzol hozzá. Mivel a dubarry másik fontos eleme a karfiol, ezért gondoltam arra, hogy a mártás is készülhetne ebből a zöldségből. Tejben főztem, és azzal együtt turmixoltam le ugyanúgy fűszerezve, mint az eredeti besamelt.

Klasszikusan ez a fogás szerintem rizzsel vagy krumplipürével igazi, de meg kell mondanom, hogy ezzel az intenzíven karfiolos mártással, az alatta megbújó egészben hagyott karfiolokkal a pirosra sült csirkemell – ami ebben a verzióban nem szárad ki – még önmagában is megállja a helyét. Persze ha úgy kerek a fogás, tálaljatok mellé a kedvenc köreteteket, szerintem jól illik hozzá a bulgur vagy barna rizs, de akár egy adag zöld salátát is el tudok mellé képzelni.duplan_karfiolos_csirke4.jpgA karfiol jó hatásairól pedig már szó esett a karfiolkrémleves receptem kapcsán: alacsony kalória-, magas C-, K- vitamin tartalom, több különféle fehérje és ásványi anyag van benne. Most pedig itt van egy újabb, finom felhasználási mód.

Hozzávalók:

 (2-3 adag)

  • 1 nagy fej (1 kg) karfiol rózsáira szedve
  • 4 dl tej
  • 1 egész csirkemell
  • 1 újhagyma
  • 1 ek olíva/kókuszolaj
  • parmezán/grana padano sajt
  • só, bors, szerecsendió
  • petrezselyem, snidling

Elkészítés:

  1. Karfiolt mosd meg, és szedd kisebb rózsákra, és tedd egy nagyobb lábasba. Öntsd fel tejjel, enyhén sózd meg, és kis lángon (hogy a tej oda nem kapjon, és ne fusson ki) kb. 20-25 percig párold. Nem kell teljesen puhára főzni, hiszen még a sütőben is sülni fog, maradjon enyhén roppanós az állaga.
  2. Közben mosd meg a csirkemellet, vágd félbe, enyhén klopfold ki, és sózd, borsozd mindkét oldalát.
  3. Egy sütőbe is tehető, felforrósított serpenyőben egy kanálnyi olíva/kókuszolajon 2-2 perc alatt süsd aranypirosra a húsok mindkét oldalát.
  4. Melegítsd elő a sütőt 200°C-ra. Ha van sütőbe tehető serpenyőd spórolhatsz egy edényt, ha nincs, akkor sima serpenyő is megteszi a hús elősütéséhez, és készíts elő egy kisebb, magasabb falú tepsit, amibe átszedheted a lepirított csirkemelleket.
  5. A karfiol kb. egyharmadát szűrő kanállal emeld ki a tejből, és halmozd rá a megsütött csirkemellek tetejére. A maradék zöldséget turmixold simára a tejjel, amiben főtt, ízesítsd sóval, borssal és szerecsendióval. Öntsd a karfiollal megpakolt húsokra (és melléjük) a kész mártást.
  6. Reszelj rá egy kevés parmezán vagy grana padano sajtot, karikázz fel egy újhagymát és ezzel is szórd meg. Süsd 15 percig, majd kapcsold fel a sütőt 250°C-os grill fokozatra, és pirítsd még kb. 5 perc alatt aranypirosra a tetejét. Végül szórd meg aprított petrezselyemmel és snidlinggel.

duplan_karfiolos_csirke.jpg

Valódi dubarry ez? Nem… Jobb annál? Inkább más, és szerintem legalább annyira finom. Jó étvágyat hozzá.

Már a FOODYNY is szívesen oszt meg tőlem tartalmat!

A bejegyzés trackback címe:

https://izeknyelven.blog.hu/api/trackback/id/tr1513684416

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.