Ízek nyelvén

Kiadós és egészséges vacsora, túl a saláták világán

Házi tortilla lapok, avokádós krémmel, paradicsommal és csirkével megpakolva

2017. szeptember 26. - ízeknyelvén

Mindig azt mondják, vacsorára már nem szabad megterhelő, nehéz ételeket enni. Ezzel alapvetően egyet is értek, de azért korgó hassal sem szívesen fekszem le aludni. Szerencsére általában elvagyok egy jó salátával – igaz, oda is figyelek rá, hogy annyira legyen tartalmas, hogy ne kaparjam a falat fél órával később – de mindig kísérletezem, mivel dobhatom fel az esti étkezést. Ennek a célnak nálam tökéletesen megfelel a tortilla. Az egyik nagy kedvencem, otthon is könnyen is elkészíthető, fűszerezhető, tölthető, tekerhető, ebben a verzióban pedig remek, egészséges vacsora.

teljes_kiorlesu_tortilla.jpg

Sokszor sütök itthon tortilla lapot, és készítek belőle tekercset, chipset vagy quesadillát. Utóbbira korábban már mutattam egy igazán fincsi tex-mex fogást babbal, kukoricával, sajttal és fűszeres csirkével töltve, isteni, akár egy vacsora partyra is. Ami pedig még jobb, hogy egy-két változtatással, az ízből egy csipetnyit sem engedve, ugyanolyan isteni, alakbarát fogás is születhet. Cseréld ki a sima lisztet teljes kiőrlésűre, a töltelékbe pedig pakold a kedvenc, egészséges alapanyagaidat: friss zöldségeket, sovány sajtokat, csirke húst, joghurtos mártást… A fantáziádra van bízva, mivel töltöd meg.

Az én verziómba most lilahagymás avokadókrém került. Tudom, mostanában már nem minden és mindenki szól az avokádó fogyasztás mellett, bár az is igaz, hogy nem az egészségre vonatkozó hatásait cáfolják. Telítetlen zsírsavakban gazdag, magas a vitamin, az antioxidáns tartalma, olajossága miatt bőrápolónak is remek, de őszintén megmondom, én inkább a szendvicsemre kenem, mint az arcomra, mert nagyon finom. A paradicsom remekül passzol hozzá, jól meg is pakoltam ezzel a remek zöldséggel – vagy gyümölccsel?! – ezt sosem tudom. A lényeg, hogy sok benne a kálium, A- és C-vitamin és a likopin, ami az egyik legjobb antioxidáns, többek között rákos megbetegedések megelőzésében is segít. Az avokádós, paradicsomos rétegre került még a maradék currys fűszerezésben kisütött csirkehusi csíkokra vágva, egy kevés lilahagyma, és egy nagy kanál görög joghurt, hogy szaftosabb legyen. Némi só és bors, és már kész is a remekmű.

Hozzávalók:

 (4 tortilla lap)

  • 20 dkg liszt
  • 45 g vaj
  • ½ tk só
  • 80 ml meleg víz

Feltét:

(2 laphoz)

  • 1 avokádó
  • ½ lilahagyma
  • ¼ lime leve
  • ¼ chili (elhagyható)
  • só, bors, koriander/petrezselyem
  • 2-3 paradicsom
  • sült csirkehús
  • 1-2 ek görög joghurt

Elkészítés:

Tortilla lap

  1. Keverd össze a lisztet a sóval, aztán kockázd bele a hideg vajat és kézzel morzsold el benne.
  2. Most jöhet adagolva a meleg víz. (Azért se öntsd hozzá egyszerre, mert változó mennyiséget vehet fel.) Kezd el kézzel összegyúrni az egészet, akkor jó az állaga, ha egy ruganyos gombócót kaptál, ami már nem ragad a kezedhez.
  3. Vágd fel a gombócot négy egyforma részre, és egyesével nyújtsd őket sodrófával egészen vékony körökre. (Amíg megsül egy lap, pont van időd kinyújtani a következőt.)
  4. Forró, száraz serpenyőben süsd mindkét oldalukat pár percig, amíg szép körökben megpirul. Tedd őket egy nedves konyharuhába, hogy puhák maradjanak.

A megmaradó lapokat hűtőben napokig eltarthatod. Ha ez alatt megkeményednek kicsit, következő felhasználás előtt tedd be a mikróba 10-20 másodpercre, ettől szépen visszapuhulnak.

Töltelék

  1. Az avokádó krémhez vágd félbe az avokádót, emeld ki a magját, egy kanál segítségével szedd ki a húsát a héjából, facsard rá egy negyed lime levét, villával törd össze.
  2. Kockázz fel egészen apróra egy fél lilahagymát, és egy negyed chilit (ha szereted a csipőset), egy kanálnyi koriandert (vagy petrezselymet) , add ezt is az avokádóhoz, sózd, borsozd és villával forgasd össze.
  3. A paradicsomot karikázd fel, a csirkehúst vágd vékony csíkokra.

teljes_kiorlesu_tortilla2.jpg

Jöhet az összeállítás:

Tegyél egy tortilla lapot a tányérra, kend meg az avokádós krém felével, pakold meg a felkarikázott paradicsommal, szeletelt csirkehússal, plusz lilahagymával, kanalazz rá egy nagy kanál görög joghurtot, és szórd meg aprított korianderrel vagy petrezselyemmel.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://izeknyelven.blog.hu/api/trackback/id/tr6612897580

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.