Ízek nyelvén

Mini zabkosárkák szilvával és ricottával töltve

...mert desszert nélkül mit sem ér!

2017. szeptember 19. - ízeknyelvén

Ha egészségesen szeretne étkezni az ember, akkor talán a legnehezebb dolog az édességről való lemondás. Lehet persze élni nélküle is, de őszintén?! Én nem tudnék, és nem is szeretnék. Nem tudok ellenállni egy igazán csokis csokitortának, és igen, szoktam rendes cukorral és fehér liszttel is sütni. Egyszerűen van olyan étel, amit azzal kell, mert csak úgy lesz finom. Ha már választanom kell, inkább annak a híve vagyok, hogy kísérletezzünk alternatív alapanyagokkal, ha ki akarjuk váltani ezeket, és ami még fontosabb, találjunk rá a természetes ízekre. Ezzel a süti recepttel ezt szeretném megmutatni Nektek, hiszen a Hedonista Fitnesz Konyha rovat sem lenne az igazi, ha nem kerülne bele néhány jó desszert recept. Ezektől a csodaszép sárga szilváktól kedvet kaptam kísérletezni, és szerintem igazán finom kis tortácskák születtek, amik akár egy vendégségben is megállják a helyüket.

szilvas_minikosarkak4.jpg

Nem mondom, hogy elsőre tökéletes lett, de így van ez a legtöbb új recepttel. A hétvégi családi ünneplésen kaptam sok dicséretet és néhány kritikát, a vélemények alapján pedig legközelebb – mert lesz legközelebb – egy-két apróságon változtatni fogok.

A kosárkák alapját zabpehely, teljes kiőrlésű liszt és dió adja. Az első kettő, már évek óta népszerű az egészséges életmódot folytatók között, magasabb rost-, vitamin-, fehérje- és ásványianyag- tartalmuk miatt. A dióra ezek szintén igazak, ezeken túl még omega-3 zsírsavat is tartalmaz, ami többek közt csökkenti a szív- és cukorbetegség, valamint a magas vérnyomás esélyét is. A töltelékbe az olasz konyha és az én nagy kedvencemet, ricottát tettem, ami egy nagyon alacsony kalóriatartalmú tejtermék, és a legjobb benne, hogy sós és édes fogásokhoz is remek. (Én is tettem már klasszikus cannelloni töltelékébe és paradicsomos pitékbe, és egy kávés-kakaós süti tésztájába is.) Nem utolsó sorban az egész desszert legjobb hozzávalója: a szilva. Nem is akármilyen, csodás, színében még barackra emlékeztető sárga szemek, amiket a kedvenc zöldségesemnél, Sousi Boltjában vettem.  Ennek a gyümölcsnek remek előnyeit itt elolvashatjátok.

Rengeteg jó alapanyag, de ami nekem leginkább számít, hogy egy igazán finom süti készült belőle. Az igazi Hedonista Fitneszezőknek még étcsokiba is ér mártani a kosárkákat, attól lesz igazán tuti a végeredmény. Próbáljátok ki, kísérletezzetek akár más gyümölccsel is, édesebb szájúak picit több mézzel, vagy édesebb szilvával…

szilvas_minikosarkak6.jpg

Hozzávalók:

 (18 mini torta)

Kosárkák alapja:

  • 100 g zabpehely
  • 70 g teljes kiőrlésű liszt
  • 50 g dió
  • 1,5 dl kókuszolaj
  • ½ ek méz
  • 1 tk fahéj
  • 1 csipet só

Töltelékhez:

  • 250 g ricotta
  • 300 g szilva
  • ½ tk méz
  • fahéj

+ igazi hedonistáknak:

  • 7 dkg 60-70%-os étcsoki (ez elosztva a 18 kosárkára igazán nem sok)

szilvas_minikosarkak5.jpg

Elkészítés:

Kosárkákhoz:

  1. Melegítsd elő a sütőt 180 °C-ra, és egy mini muffin sütőforma mélyedéseit kend ki kókuszolajjal.
  2. Aprítógépben dolgozd össze a diót, és a zabpelyhet, nem kell nagyon finomra, majd add hozzá a lisztet, fahéjat és sót, csurgasd hozzá a mézet és a kókuszolajat, és néhány másodperc alatt dolgozd össze a géppel.
  3. Oszd szét a tésztát a forma mélyedéseibe, és nyomkodd úgy bele, hogy ne csak az aljára, az oldalára is jusson, mint egy kosár. Süsd kb. 10-12 percig.

míg sül, keverd be a tölteléket:

  1. A szilva felét (nálam ez két nagy szem volt) apróra kockázd fel, és keverd össze a ricottával és a mézzel.
  2. A maradék szilvát (nálam másik két nagy szem) vágd 18 cikkre.
  3. A megsült kosárkákba adagold bele a tölteléket, tegyél mindegyik tetejére egy-egy szelet szilvát, szórd meg fahéjjal.
  4. Süsd újabb kb. 15-20 percig. (Én elsőre 25 percre is benn hagytam, de érezhetően kicsit kiszáradt, ezért érdemesebb előbb kivenni.)
  5. Hagyd a formában 10 percig pihenni, majd óvatosan tedd ki rácsra, és hagyd teljesen kihűlni.
  6. Ha igazán ki akarsz rúgni a hámból, akkor olvassz fel 7 dkg 60-70%-os csokit, és óvatosan mártsd bele a kosárkákat. Tedd sütőpapírra, és hagyd teljesen megszilárdulni a mázat. (Hűtőben tárold.)

szilvas_minikosarkak3.jpg

A lényeg, desszertet enni ér, és kell is!

A bejegyzés trackback címe:

https://izeknyelven.blog.hu/api/trackback/id/tr9912877984

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.