Ízek nyelvén

Ízek nyelvén

Epres joghurttorta

Joghurtos szülinapi desszert – csapó kettő…

2018. június 04. - ízeknyelvén

Hihetetlen, hogy már eltelt egy év, még olyan intenzíven él bennem a tavalyi torta kalandom, mintha csak pár hete készült volna el anyukám macaronnal díszített mandulás-barackos joghurttortája. Bár nagyon ígértem, annak újrasütése egyelőre elmaradt. Helyette, tanulva a tapasztalatokból, új ízben és egy kicsit új formában, az eper bűvöletében telt a májusi ünnep.epres_joghurttorta3.jpg

Nagy szomorúságomra végéhez közeledik az eperszezon, nálam ez a torta volt a megkoronázása ennek az időszaknak, amit mindenképp szerettem volna Nektek is megmutatni. Hozzáteszem, szerintem nagyon jól működhet a most beérő málnával, ribizlivel, bármilyen piros gyümölccsel vagy akár barackkal is.

Ez egy nagyon könnyed torta, és nem csak a krém, hanem a piskóta jellegű alap is joghurttal készült. A vanília és a gyümölcs jól harmonizál, nincs benne sok cukor, próbáltam inkább a természetes ízeket hangsúlyozni. Az elkészítése picit több türelmet és időt vesz igénybe, de higgyétek el, nem kell profi cukrásznak lenni hozzá.  Bevallom, nagyon büszke vagyok rá, hogy ilyen szépre sikerült, mert ez volt az első márványozásom (a torta tetejét díszítő technikát hívják így), illetve az oldalára állított fél eprek is nagyon jól mutatnak rajta.epres_joghurttorta.jpgHozzávalók:

Tortához (20 cm-es forma):

Tészta:

  • 1 tojás
  • 75 g nádcukor
  • ½ kk vaníliakivonat
  • 1 dl olaj (napraforgó vagy kókuszolaj)
  • 150 g görög joghurt
  • 120 g liszt
  • ½ zacskó (6g) sütőpor
  • 1 csipet só

Töltelék

  • 5 dl (~ 500 g) görög joghurt
  • ½ vaníliarúd
  • 1 ek (20 g) porcukor
  • 1 csomag (6 lap) lapzselatin
  • 50 dkg eper: 10 szem=~15 dkg félbevágva, 15 dkg egészben, 20 dkg leturmixolva
  • 1 ek (20 g) nádcukor

epres_joghurttorta4.jpgElkészítés:

Torta

  1. Melegítsd elő a sütőt 180C°-ra, és béleld ki egy 20 centis tortaforma alját sütőpapírral, az oldalát vajazd ki.
  2. Egy nagy keverőtálba üsd bele a tojást, add hozzá a cukrot és a vanília kivonatot, és habverővel fehéredésig keverd.
  3. Öntsd hozzá az olajat, a görög joghurtot és alaposan keverd el benne.
  4. A lisztet forgasd össze a sütőporral és csipet sóval, majd a keveréket szitáld bele a tálba, és forgasd össze a többi hozzávalóval.
  5. Öntsd bele az előkészített formába, egyengesd el, majd süsd 20 perc alatt, amíg szép színt kap, és tűpróbával ellenőrízve már nem nyers a közepe.
  6. Tedd félre, amíg teljesen kihűl, de ne vedd ki a formából, mert abban fogod összeállítani a tortát.

Amíg hűl a tészta, készítsd el a tölteléket:

  1. Az epreket mosd meg, és csumázd ki. 20 dkg gyümölcsöt turmixolj le, 1 ek nádcukorral tedd fel egy serpenyőbe és néha megkeverve közepes lángon 20 perc alatt sűrítsd be. Tedd félre hűlni.
  2. A lapzselatinokat készítsd el a csomagoláson szereplő utasítás szerint.
  3. A joghurtot, egy fél vaníliarúd kikapat magjával és a beleszitált porcukorral együtt keverd egészen simára, majd add hozzá az előkészített zselatinlapokat.

 Állítsd össze a tortát:

  1. 10 szem epret (eprek méretétől függően) vágj félbe, majd a kihűlt piskóta tetején, a forma oldala mentén rakd körbe a vágott felükkel kifelé. Az egészben hagyott epreket pedig oszd el a piskóta tetején.
  2. A kész joghurtos tölteléket óvatosan öntsd az eprekkel kirakott formába, hogy ellepje.
  3. Márványozás: a kihűlt epermártást egyenletesen elosztva kanalazd a forma tetejére, majd egy fogpiszkáló segítségével, körkörös mozdulatokkal rajzold bele a mintát.
  4. Tedd hűtőbe 5-6 órára, vagy inkább egy éjszakára, hogy megdermedjen.
  5. Tálalásnál egy késsel válaszd el a formát a torta oldalától, majd óvatosan emeld le róla a karikát, és tedd át egy szép tortatálra, lehetőleg úgy, hogy közben a sütőpapírt is lehúzod róla. (Picit nehéznek tűnik, de csak türelmesnek kell lenni hozzá.)

epres_joghurttorta6.jpgÚjabb szülinap, újabb öröm a jól sikerült torta. Az a kedvenc részem, mikor valaki újra a késért nyúl a „csak egy kis szeletet vágok még magamnak” arckifejezéssel.

A bejegyzés trackback címe:

https://izeknyelven.blog.hu/api/trackback/id/tr3614022426

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása