Ízek nyelvén

Ízek nyelvén

Epres-mentás töltött túrógombóc

2018. május 23. - ízeknyelvén

Mikor pár hete felkerült a cukkinikrémleves receptje, többen is megkérdezték tőlem, nem lehetne-e a levesbetétnek készített mentás túrógombócokból desszert. Lett…epres-mentas_turogomboc3.jpg

Alig vártam, hogy végre beköszöntsön ez a rövid, de annál édesebb pár hét, amit eperszezonnak hívnak. Komolyan mondom, szerintem egyre rövidebb ez az időszak, amikor az igazán piros és finom terméshez lehet jutni, de sebaj, így is minden percét kiélvezem.

Ez a kis piros gyümölcs nem csak nagyon finom, de jót is tesz a szervezetnek. Alacsony a kalória, de cserébe magas a C-vitamin tartalma, valamint csökkentheti az érrendszeri betegségek kialakulását is, és azt mondják, javítja a rosszkedvet, melankóliát. Bár ezt megerősíteni nem tudom, de az biztos, hogy mindig örömmel tölt el, amikor végre eperhez jutok. Tegnap éjszaka például teljesen váratlanul egy csinos kosárkában érkezett, ami valóban felejtette velem a hosszú hétvége végén érkező kis szomorúságot. Ezúton is hála érte…J

Az eper nagyon jól harmonizál a mentával, így nem csak a gombócokba, hanem az gyümölcsmártásba is került a felaprított levelekből. Még különlegesebb, ha meg is töltitek a gombócokat, mérettől függően egy-egy negyed vagy fél eperrel, amit szépen körbeölel a túrós keverék. A túrót a fehérje és kalcium tartalma miatt is érdemes fogyasztani – ahogy ezt a kétféle módon elkészített gombóc is remekül mutatja – akár sós vagy édes verzióban is. Most csak az eper édességét kihasználva, cukormentes desszert készítettem, amit a menta és a citrom tesz még finomabbá. Végül hedonista fitnesz módra – hiszen a klasszikus morzsa nem maradhat el – most teljes kiőrlésű kenyeret reszeltem le és pirítottam hozzá, hogy ebbe hempergessem a megfőtt golyóbisokat.epres-mentas_turogomboc2.jpgHozzávalók:

(12 gombóc)

  • 450 g túró
  • 2 tojás
  • 4 ek gríz (búzadara)
  • 8-10 mentalevél (nekem elég kicsik voltak)
  • 1 csipet só
  • ½ citrom héja
  • pár szem eper
  • enyhén száraz teljes kiőrlésű zsemle/kifli/kenyér lereszelve (nálam most 3 szelet kenyér volt)

Epermártás:

  • 35 dkg eper
  • néhány mentalevél

Morzsa:

Elkészítés:

Gombócok:

  1. Borítsd bele a túrót egy keverőtálba, üsd bele a két tojást, add hozzá a grízt, a sót, a finomra felaprított mentaleveleket, fél citrom lereszelt héját és villával jó alaposan dolgozd egybe.
  2. Kicsit nyomkodd le villával a tetejét, és tedd ½-1 órára hűtőbe.
  3. Enyhén vizes kézzel (hogy ne ragadjon rá a túró) formázz 12 gombócot. Ha szeretnél, a gombócok közepébe helyezz egy-egy negyed vagy fél epret.
  4. Lobogó vízben egy csipet sóval, 5-6 perc alatt főzd meg a gombócokat, amíg fel nem jönnek a víz tetejére. (Nálam két adagban fértek bele a lábasba.)
  5. Egy száraz serpenyőben pirítsd aranybarnára a kenyérmorzsát. Majd ebbe forgasd bele a kifőtt, leszűrt gombócokat.

Amíg a túrós keverék pihen, készítsd el az epermártást:

  1. Mosd meg az epreket, turmixold le, majd egy serpenyőben vagy kis lábasban főzd 15 percig.
  2. Végén keverd bele a felaprított mentaleveleket.

Tálald a kifőzött túrógombócokat az epermártással, akár egy kevés görög joghurttal meglocsolva.epres-mentas_turogomboc.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://izeknyelven.blog.hu/api/trackback/id/tr7113992982

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

lilahaj 2018.05.24. 20:10:49

Kipróbáltam, szuper! Igaz, morzsa nélküli verzióban (lusta voltam :-) ) és natúr joghurttal. Nagyon fini :-)

ízeknyelvén 2018.05.24. 21:51:35

@lilahaj: Örülök neki, hogy ilyen siker lett! :) morzsához néha én is lusta vagyok...pedig szerintem úgy az igazi...:)
süti beállítások módosítása