Ízek nyelvén

Ízek nyelvén

Karibi hangulat pálcikára tűzve

Ananászos kókuszjégkrém

2018. április 26. - ízeknyelvén

Hiába próbálkozik zápor, jégeső vagy szél, és hiába még csak április vége van… Tulajdonképpen ez már valami nyárféle dolog odakinn… A hétvégi tavaszi kánikula meghozta a kedvemet az idei első jégkrém elkészítéséhez is. Összesen csak 3-4 hozzávaló, az előkészítési idő sem sok, csak néhány – napoknak tűnő – óra, amíg összefagy…de megéri!ananaszos-kokuszfagyi3.jpg

Emlékszem az első, tavaly írt fagyis posztomra. Mennyire vágytam egy nagy hűtőre és fagylaltgépre, hogy igazi krémes finomságokat készíthessek. Bár a masina még hiányzik a polcról – bár nem is nagyon férne el – viszont boldogan mondhatom, hogy most már egy gyönyörű és óóóriási mélyhűtővel rendelkező csoda büszke tulajdonosa vagyok, amiben sok-sok házi jégkrém elfér. (Azt hiszem, be kell szereznem még pár formát, vagy legalább műanyag poharat és pálcikát.) Tényleg csak ennyi kell: formák, mélyhűtő és fantázia. Akár már natúr joghurtból és a kedvenc gyümölcsünkből is isteni desszert készíthető.

Bár az előbbi kombináció örök jollyjoker, most szerettem volna még egy kicsit megbolondítani. Eszembe jutott az évekkel ezelőtt olvasott Kárai Dávid (Ízhuszár) Pina colada jégkrém recept, ez adta most az alapötletet. Az én verzióm talán még egyszerűbb, és beleillik az „egy hónapig nincs édesség” utasításba is. (Tudom, valahol ez is egy kiskapu, de meg kell hagyni, beleférős kiskapu.) Büszke vagyok rá, hogy hetek óta nem ettem plusz cukrot, csokit vagy más desszertet.)

Karakteres ízű kókusztej és kókuszreszelék adja az alapot, és mi más passzolhatna hozzá, mint az ananász. Erre már a zabpalacsinta receptem is jó példa volt… A hozzáadott agave szirup (vagy méz) tényleg csak opcionális, attól függ mennyire érett az ananász, vagy Ti mennyire vagytok édesszájúak.

A bolti társaikkal ellentétben, ezekben a jégkrémekben ugyan nem egyformán szabályosak a rétegek, viszont nincs is bennük semmi tartósítószer, hozzáadott cukor, ízfokozó, aroma vagy fölösleges E-betű. Cserébe csupa természetes alapanyag és forma és íz, és az sem hátrány, hogy a töredékébe kerül az elkészítésük. Ha engem kérdeztek, ez egy elég jó kombináció…ananaszos-kokuszfagyi.jpgHozzávalók:

(6 mini jégkrém)

  • 1 kis konzerv (165 ml) kókusztej
  • 2 ek kókuszreszelék
  • 20 dkg friss ananász
  • ½ ek agave szirup vagy méz (elhagyható)

Elkészítés:

  1. A kókusztej konzervet alaposan rázd fel, öntsd át egy kis keverő edénybe, és kézi habverővel keverd homogén és enyhén habos állagúra.
  2. Add hozzá a két kanálnyi kókuszreszeléket és ezzel is forgasd össze.
  3. Kockázd fel a friss ananászt. 10 dkg-ot turmixolj le, és keverd bele a kókuszos krémbe.
  4. A maradék felkockázott ananásszal rétegezd a formákba a krémet, szúrj bele pálcikát, tedd mélyhűtőbe, és fagyazd meg.

Bevallom, volt még egy merész gondolatom, hogy a végén belemártom a fagyik végét jó minőségű, magas kakaótartalmú olvasztott étcsokiba és még egy kis kókuszba… Ennyi élvezet néha még belefér, és olyan jól hangzik, nem? Ha lejár az édességmentes hónap, tuti kipróbálom…ananaszos-kokuszfagyi2.jpg

 Már a FOODYNY is szívesen oszt meg tőlem tartalmat!

A bejegyzés trackback címe:

https://izeknyelven.blog.hu/api/trackback/id/tr713871466

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Attilajukkaja 2018.04.27. 09:24:21

Ez nagyon jól néz ki! Cukorbetegek is ehetik. :o)

ízeknyelvén 2018.04.27. 13:22:11

@Attilajukkaja: Köszönöm! :) Igen, ez fontos szempont volt, hogy hozzáadott cukrot ne tartalmazzon...

Attilajukkaja 2018.04.27. 17:03:45

@ízeknyelvén:
Szívesen, bármikor. :o))))
Azóta továbbgondoltam, hogy ezt kivivel vagy grapefruittal is megcsinálnám. És mivel nem vagyunk egyelőre tejérzékenyek (direkt nem laktózérzékenyt írtam), ezt tejszínnel és eperrel is kipróbálnám. Most van itt a szezonja.
Eddig én mindig csak vizesen készítettem ilyen fagyasztott gyümölcs nyalánkságokat, pici reszelt gyömbérrel, pici citrommal. Az is nagyon finom volt, de a kókusztejre még nem gondoltam. Köszi a tippet!

ízeknyelvén 2018.04.27. 20:56:28

@Attilajukkaja: Nálam jöhet vízes, tejszínes vagy joghurtos is... Ez a legjobb benne,hogy mindenki a saját ízlése szerint variálhatja. Örülök,hogy jó alapötletet tudtam adni.:) Jól hangzik a kivis verzió is! Kókuszhoz nagyon jól passzolhat szerintem is. :)

Attilajukkaja 2018.04.28. 12:32:12

@ízeknyelvén:
Egyetértek.
További jó munkát! :o)
süti beállítások módosítása