Ízek nyelvén

Ízek nyelvén

Lassan sült narancsos tarja kókuszos vörös lencsével

2018. január 07. - ízeknyelvén

Tudom, tudom…Már egy hete beköszöntött az új év, és mindenki túl van már a kötelező lencse adagján. Én mégis úgy gondoltam, hogy stílusosan egy lencsés-malacos ételt választok az idei első receptnek. De eltérve a megszokott ízektől csavartam rajta egyet, a tarját naranccsal és fűszerekkel lassan sütöttem meg, amíg egészen omlós, szálakra szedhető lett a húsa. Köretnek pedig vörös lencsét főztem kókusztejben, ázsiai fűszerekkel, ami remekül passzol ehhez a pikáns húshoz.

lassan_sult_tarja2.jpg

Szeretem a karácsony és az ezt követő új év napjait, ilyenkor még minden nyugodtabb, nincs rohanás. Esténkként egy pohár bort vagy a megmaradt tojáslikőrt kortyolgatva, a karácsonyfa fényei mellett lehet tervezgetni a következő hónapokat. Bevallom, a fát sem bontom le még vízkeresztkor, és a karácsonyi dekoráció is kinn van a lakásban, szeretem elnyújtani ezt az időszakot. Emiatt is lehet az, hogy egy héttel szilveszter után újra neki álltam lencsét főzni, isteni hétvégi ebéd, a megmaradt húsból pedig tíz ujjat megnyalós szendvicset állítottam össze, azt is megmutatom majd Nektek.

Hozzáteszem, nem is értem magamat sem, miért csak ilyenkor készítek lencsét. Igaz, a klasszikus lencséért nem vagyok oda, évekig még az újévi hagyományt is csak annyiban tartottam, hogy ettem egy kanállal, biztos, ami biztos. A vörös lencsét csak néhány éve fedeztem fel, mikor anyukám a mostani recepthez hasonlóan készítette el, és rá kellett jönnöm, ha belecsempészik az ázsiai ízvilágot, nagyon is szeretem. Nem mellesleg ezt a fajtát nem kell órákig áztatni előtte, ami azért sokat számít. Az egyetlen dolog, amit sajnálok, hogy a gyönyörű narancssárga színe kifakul a főzés végére, de egy kis kurkumát és narancsot belecsempészve próbáltam menteni a menthetőt. Igazán különleges év kezdő fogás, de igazából bármelyik hűvösebb napon jól esik ez a fűszeres étel, és ha nem vágyunk húsra, még önmagában is megállja a helyét.

Ennél az ételnél bár a lencse gyorsan elkészül, a tarjára bizony jó két órát kell várni, de higgyétek el, megéri. Legalább nem kell sokat mellette állni, a sütő elvégzi a dolgát, addig lehet tenni-venni, vagy csak lustálkodni, és utána csak ki kell élvezni a végeredményt.

Hozzávalók:

 (2-3 adaghoz)

Lassan sült narancsos tarja

  • 50 dkg csont nélküli sertés tarja
  • 1 ek olívaolaj
  • ½ narancs lereszelt héja, egész narancs a húsa gerezdekre szedve
  • 1 tk pirospaprika
  • ¼ tk cayenne bors
  • ¼ tk őrölt kardamom
  • ¼ tk őrölt bors
  • 1 tk szójaszósz
  • 1 ek méz

Kókuszos vörös lencse

  • 15 dkg vörös lencse
  • 1 kis fej vöröshagyma
  • ½ narancs lereszelt héja
  • ½ tk garam masala fűszer
  • ½ tk kurkuma
  • ¼ tk őrölt római kömény
  • ¼ tk chilipehely
  • 1 ek kókuszzsír
  • 200 ml kókusztej
  • 250 ml víz
  • 1 ek kókuszchips

Tálaláshoz:

  • koriander, kókuszchips

lassan_sult_tarja3.jpg

Elkészítés:

Lassan sült narancsos tarja

  1. Melegítsd elő a sütőt 160°C-ra, addig készítsd elő a húst.
  2. Mosd meg a tarját, itasd le róla a vizet egy papírtörlővel. Keverd össze a fűszereket a szójaszósszal és a narancs lereszelt héjával.
  3. Önts egy kanál olívaolajat egy jénai tálba, forgasd meg benne a húst. Utána kend meg a fűszerkeverékkel, legjobb, ha kézzel jól beledörzsölöd. Végül csorgass a tetejére mézet.
  4. Fedd le a jénait, és süsd 2-2,5 órán keresztül egészen omlósra. Óránként a mellé kisülő szaftból locsold meg a tetejét, hogy még jobban átjárják az ízek.
  5. Villa segítségével szedd szét a húst, és a forgasd át a mellette összesült narancsos mártásban.

Kókuszos vörös lencse

  1. Vegyél elő egy kisebb lábast, tegyél bele egy kanál kókuszzsírt, és kezdd el felforrósítani.
  2. A hagymát aprítsd egészen finomra, majd add hozzá a kókuszzsírhoz és néhány perc alatt párold üvegesre.
  3. Add hozzá a narancs lereszelt héját és a többi fűszert is, pirítsd egy-két percig. Ez egy fontos lépés, ettől lesz igazán intenzív ízű ez az étel.
  4. Keverd hozzá a lencsét, majd öntsd fel kókusztejjel és vízzel, vedd kisebbre a lángot, és főzd kb. 25 percig. A vörös lencse könnyen szétesik, ezért ha nem szeretnéd, hogy nagyon krémes legyen - bár úgyis nagyon finom – akkor csak ritkán és óvatosan keverd meg.
  5. A végén add hozzá a kókuszchipset és óvatosan forgasd össze.

lassan_sult_tarja.jpg

Szedj a tányérra egy adag lencsét, szórj rá még kókuszchipset, jöhet rá egy adag a narancsos tarjából, a végén pedig egy kis koriander. Fűszeres, enyhén csípős, a narancstól pikáns, a hús igazán omlós, szerintem remek téli fogás.

Már a FOODYNY is szívesen oszt meg tőlem tartalmat!

A bejegyzés trackback címe:

https://izeknyelven.blog.hu/api/trackback/id/tr9013555315

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása